Ez a (rövid távon nem feltétlenül) jó hír. A rossz pedig az, hogy nem adja olcsón a bőrét. Ad abszurdum elképzelhető, hogy az utolsó családi érdekeltségét Európai Unió Zárt Körű Részvénytársaságnak fogják hívni, aminek a profitjából Mészáros Lőrinc végre megveheti a Hudson folyó torkolatát a Szabadság-szoborral, hogy legyen hol leparkírozni a Lady 1000 Milliárddal az Nagy Magyar Focialista Evakuáció idején.
Történt a héten, hogy Orbán végre a pulpitusra csaphatott az Európai Parlament plenáris ülésén. Több mint tizenegy évnyi szívás visszafojtott energiáit eresztette szabadon a szélsőjobb tömegszerelmi kurjongatása és a szélsőbal antifasiszta dalárdája közepette (Bella Ciao, sok szólamban.) Tizenegy év bennszakadt bazmegje robbant elő a különös kormányfőből. 2013-ban fogadták el ugyanis a magyar jogállamiság elevenen megnyúzását és felkoncolását előrejelző, az alapvető jogok csorbulása miatt ejnyebejnyéző Tavares-jelentést, amely egyébiránt már meglebegtette a 7-es cikkelyes eljárást is: Orbán szerint ezzel már akkor gyámság alá helyezték Magyarországot. (A magyar vezér azóta olyan szálfaegyenes magabiztossággal áll a szőnyeg szélén, hogy a közepén már szédülne az unalomtól.) Igazából már akkoriban sem maradt választása: csak előre menekülhetett a komplett penetráns pereputty. A bírósági tárgyalások elkerülése érdekében mindig nagyot kellett nyernie, és ezt csak ördögi machinációk sorával érhette el.
„A komcsik és a libsik egyszer már tönkre tették az országot, ezt nem hagyhatom, ugye, Minden Magyarok Istene?”
