Orbán-kormány;Brüsszel;közalapítvány;egyetemek;Erasmus-ösztöndíj;

- Gesztusok

“Fényes ígéretnek legkevesebbet higgy!” - tartja a mondás. Ez különösen igaz azok esetében, akikről már többször bebizonyosodott: ígéreteiket nem tartják be, vagy messze nem úgy teljesítik azokat, ahogy arról korábban szó volt.

Az Orbán-kormány tagjai mégis sértődötten, egyhelyben toporzékolva köpködik “Brüsszelt”, amiért az Európai Bizottságban nem hiszik el: nem azért szerveztek ki 21 magyar egyetemet fideszes közalapítványokhoz, hogy lopkodjanak az egyetemeknek szánt uniós pénzekből. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szerint gesztusokat is tettek a bizottság felé (a kormánytagokat kirakták az egyetemek vezetéséből), de a bizottság egy éve nem válaszol. A pénzcsapok pedig zárva maradtak.

A feltételek ismertek, de a magyar kormánynak nem áll szándékában teljesíteni azokat. A bizottság azt szeretné, hogy semmilyen politikai szereplő ne vehessen részt magyar egyetemek irányításában. Ehhez képest még ma is fideszes képviselők, polgármesterek pöffeszkednek több egyetem élén. Feltétel az is, hogy az egyetemeket irányító kuratóriumok tagjait ne életük végéig, hanem legfeljebb kétszer négy évre nevezzék ki. Egy nemrég benyújtott fideszes javaslatban kétszer hat év szerepel (az mégis csak plusz négy év zsíros fizetést jelent). A bizottság azt is kikötné, hogy ex-politikusok pályafutásuk befejezése után két évig ne kerülhessenek be a testületekbe. A fideszes javaslat szerint elég lenne egy év is (két év alatt még elfelejtik, hol a helyük).

Az újabb “gesztusok” továbbra sem garantálják az egyetemek önállóságát, ahogy azt sem, hogy az egyetemek irányítása politikai befolyástól mentes legyen. A fideszes hatalmi gőgnek pedig ismét a magyar emberek – ebben az esetben a nemzetközi oktatási és kutatási programokból kizárt egyetemi hallgatók, oktatók, kutatók - isszák meg a levét.