korrupció;bíróság;Pénzügyminisztérium;biztonsági őrök;

- Biztonsági őrök vezették ki a bíróságról a Pénzügyminisztériumot is érintő korrupciós ügy elsőrendű vádlottját

Bár ő maga nem kapott idézést, megjelent az előkészítő ülésen, méghozzá egy Rogán Antal- és Rogánról szóló Magyar Péter-idézetekkel díszített pólóban.

Egyetlen vádlottat hallgattak ki hétfőn a Budapest Környéki Törvényszéken a „hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények” miatt K. T. és további 53 vádlott, köztük volt pénzügyminisztériumi helyettes államtitkár és miniszterelnökségi főosztályvezető ellen indult büntetőper első bírósági előkészítő ülésén. A kihallgatást azonban nem szokványos jelenetek előzték meg: a tárgyalóteremben – bár nem kapott idézést – megjelent az elsőrendű vádlott is, méghozzá egy Rogán Antal- és Rogánról szóló Magyar Péter-idézetekkel díszített pólóban – derül ki a 444 tudósításából.

Az előkészítő ülésen a 18. rendű vádlott H. A. állt bíróság elé. Az ott megjelent elsőrendű vádlott – akinek a pólóján egyebek mellett az állt: „Amióta a titkosszolgálatokat irányítom, mindent tudok, ha akarom (Rogán úr)” –

közölte, hogy szeretne felszólalni, de a bíróság távozásra utasította, majd miután ennek vonakodott eleget tenni, biztonsági őrök vezették ki a teremből.

Az eljáró bíró ezután megjegyezte, hogy pénteken feljelentette K.-t becsületsértés vétsége miatt, de ez nem jelent kizáró okot, vagyis ő folytatja az eljárást.

A hétfőn kihallgatott H. A. az egyetlen vádlott, akivel a Központi Nyomozó Főügyészség egyezséget kötött. Ennek értelmében H. – akinek folyamatban van egy költségvetési csalás miatt folyó büntetőeljárása is – beismerte a bűnösségét, az ügyészség pedig azt kérte, hogy H.-t ítéljék 2 év 6 hónap fogházra, amibe az előzetesben és házi őrizetben töltött idő beszámít, és amiből a büntetése felének letelte után bocsátható feltételes szabadlábra, valamint 2 millió forintos pénzbüntetést és az egyezségen kívül 450 ezer forintos vagyonelkobzást is indítványoztak. H.-t többek között 11 rendbeli hivatali vesztegetéssel, 23 rendbeli befolyással üzérkedéssel, továbbá befolyásvásárlással, hivatali visszaélésben felbujtással és közokirat-hamisítással vádolták meg.

H. az előkészítő ülésen megerősítette, hogy beismeri a bűnösségét, valamint lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság ezek után jóváhagyta az egyezséget.

Az előkészítő ülésen azt is bejelentették, hogy idén még tizenkét ilyen ülést tartanak, és várhatóan jövő tavasszal jut el az ügy a tárgyalásos szakaszig.

A Pénzügyminisztérium még 2022. áprilisában közölte, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadása bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt őrizetbe vette a tárca három pályázatkezelő munkatársát. A kormánypárti Magyar Nemzet azt írta, hogy „több minisztériumban is lecsaptak” olyanokra, „akik pályázatok kedvező elbírálásáért cserébe kenőpénzt fogadtak el”, de a lap szerint csak „alacsony rangú bürokraták (…) osztályvezetői szintig terjedő kis hálózatról rántották le a leplet”. Néhány nappal később viszont kiderült, hogy a Miniszterelnökség egy főosztályvezetője és egy pénzügyminisztériumi helyettes államtitkár, K. T. is érintett lehet az ügyben, és valójában 54 személy és több mint száz EU-s, illetve hazai forrásból finanszírozott pályázati program 25 milliárd forintja érintett az ügyben. A vádlottak különféle ragadványnevekkel illették a többi szereplőt, hogy egy esetleges lehallgatás során a nyomozók ne tudják őket azonosítani. A telefonbeszélgetésekben például a Pénzügyminisztérium egyik kontrolling osztályának vezetőjét gyakran „faszfejként emlegették, de volt „Pumukli”, „Bagoly” vagy „Okos madár”, Kudlik Juli” vagy „Görögsali” is. A helyszíni ellenőrzést „gestapónak” hívták.

Egy kiszivárgott hangfelvétel szerint vízumügyekben lobbizhatott Orbán Áron a kormánynál.