műemlékvédelem;Lázár János;turulszobor;XII. kerület;Hegyvidék;Turul-emlékmű;Kovács Gergely;

- Műemléki védelem alá helyezte Lázár János a hegyvidéki Turul-szobrot

Kovács Gergely XII. kerületi polgármester szerint „ez csak valami tévedés lehet, bizonyára a MÁV-ot akarta műemlékké nyilvánítani a miniszter”. 

A kulturális örökség védelméért felelős miniszterként egyik legfontosabb feladatom, hogy megóvjam az értékeinket. Ma elrendeltem a Turul-szobor műemléki védelem alá helyezését - jelentette be Lázár János hétfő késő esti Facebook-posztjában.

Az építési és közlekedési miniszter ezt azzal indokolta, hogy „a II. világháború katonai és polgári áldozatai előtt tisztelgő, XII. kerületi emlékmű szinte avatása óta politikai viták kereszttüzében áll. Ez azonban nem lehet ok arra, hogy egy nemzeti jelképet és egy művészeti alkotást pusztulásra ítéljenek”.

A Turul-szoborról régóta vitáznak. Kovács Gergely, Hegyvidék nemrég hivatalba lépett polgármestere legutóbb a Telexnek úgy fogalmazott: most már biztos, hogy valamit kezdeni kell a Turul-szoborral, akár a MIÉP-nek is eladná, akik már be is jelentkeztek érte, hogy saját költségükön elbontanák és elszállítanák. „De ha a lakók másban gondolkodnak, akkor nyilván majd kitaláljuk” - tette hozzá. 

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke sem hagyta szó nélkül Lázár bejelentését. Hétfő este azt írta a Facebook-oldalán: „Ez csak valami tévedés lehet, bizonyára a MÁV-ot akarta műemlékké nyilvánítani a miniszter úr. Most hirdethetjük meg a »Lázár János találkozása a műemlékvédelemmel« című szoborpályázatot”.

Kovács az is hozzátette, a kerületben „egyébként sok olyan építészeti érték van, amik valóban érdemesek lennének a műemléki védettségre, mint például az egykori Tündérhegyi Pszichiátria épülete, de érdekes módon a NER-közeli vállalkozók ezt ehelyett pár napja épp bontani kezdték”.

Egymástól várja a lakhatási válság megoldását a kormány és a fővárosi önkormányzat. Előbbi a rövid távú lakáskiadást nehezítené, utóbbi hosszú távú lakásbérlést könnyítené.