OTP;kisboltok;készpénzfelvétel;ingyenes készpénzfelvétel;

A készpénzt kedvelő kisboltok is áttérhetnek a qvikes fizetés elfogadására

- Pár kisboltban már elérhető az ingyenes készpénzfelvétel

Több mint egy évvel a törvény hatályba lépése után elindult a bolti készpénzfelvétel Magyarországon, azonban egyelőre csak néhány kisbolt tudja nyújtani ezt a szolgáltatást. 

A törvény hatályba lépése után több mint egy évvel elindult a bolti készpénzfelvétel, azonban egyelőre csak egy-két kisboltban elérhető a szolgáltatás, írja a Bank360.

A portál emlékeztet: a törvény már 2023 júliusától arra kötelezi a bankokat, hogy biztosítsák ezt a lehetőséget az ügyfelek számára. 

A bankkártyás kliensek havonta két alkalommal összesen maximum 40 ezer forint erejéig díjmentesen vehetnek fel készpénzt a boltokban, ha vásárolnak, és ezt az üzletek is lehetővé teszik.

A gyakorlatban azonban a megvalósítás késett, és nem csak azért, mert az üzletek nem akarták bevezetni. A Bank360 szerint volt olyan falusi kisbolt, amelyik kifejezetten szerette volna, de a hitelintézetek egyike sem adott neki olyan terminált, amely tudta volna nyújtani ezt a szolgáltatást.

Az OTP az idén nyárra megoldotta ezt a fejlesztést, és annál a néhány kereskedőnél, aki ezt igényelte, kicserélte a terminált egy újabbra, amelyik már ismeri a vásárlás készpénzátvétellel funkciót. A portál szerint azonban látszik, hogy még gyerekcipőben jár a bevezetés. Az egyik kisboltos, akinek sikerült megfelelő szerződést kötnie az OTP-vel, és terminált is kapott, egyelőre még nem hirdette meg a lehetőséget a faluban, saját maga teszteli a rendszert, amely OTP-s bankkártyával működött, más bank kártyájával viszont nem.

A bolti készpénzfelvétel lehetősége főleg a kis falvakban jöhet jól, ahol nincs a közelben posta vagy ATM. A boltosok is jól járhatnak vele, hiszen a kiadásaik jelentős részét (rezsi, adó, munkabérek, áruk) nem készpénzzel fizetik, hanem bankszámláról, a sok készpénzt emiatt be kell vinniük a bankba.

Mint írja a lap, a nagyobb üzletláncok azonban még mindig nem indultak el ebbe az irányba. Az egyetlen kivétel a Penny Market, amely már 2015 közepén bevezette ezt a szolgáltatást, de az elfogadott bankkártyák köre elég szűk: csak a Mastercard vagy Maestro típusú kártyával rendelkező OTP-s ügyfelek tudnak készpénzt felvenni a diszkontlánc üzleteiben.

A helyszín stílszerű, 1950-es években épült Gördülőcsapágy-gyár (Göcs) egyik régi épülete, amit háromcsillagos szállodává fejlesztenek.