Egyáltalán nem lehetett azon csodálkozni, hogy az Erkel Színházban szinte teljesen megtelt a nézőtér a nyilvános búcsúztatására (a temetését korábban tartották szűk családi körben). Nem is búcsúztató volt ez, ahogy az est szervezői is hívták, inkább Tata életének az ünneplése: sok megható, megismételhetetlen, egyszeri pillanattal.
Schlanger András Bodor Pál írót, újságírót idézte: „Örökös ellenzéki és kormánypárti. Az ilyen isteni fickók nőnemű angyalokkal kápolnákban randevúznak, ördögökkel meg kocsmáznak. Úgy fél tőle minden fennhatóság, hogy rémületében azonnal kitünteti, hálás Neki, hogy elfogadja.”
Hogy mennyire igazak Bodor Pál szavai, bizonyítja, hogy Tata a Népszavának nem sokkal halála előtt nyilatkozott annak kapcsán, hogy levelet írt a Magyar Táncművészek Szövetségének a független tánctársulatok érdekében.
Parászka Boróka újságíró írását Tóth Ildikó olvasta fel:
„Novák Tata az az ember volt, akinek az asztalához mindenki leült. Ízlésbeli preferenciáktól, és politikai hovatartozástól függetlenül. Volt ehhez a közös asztalhoz ültetéshez személyes hitele, mondanivalója is. És úgy tette ezt, hogy méltatlan kompromisszumot nem kötött, saját árnyékán nem lépett át.”
Korniss Péter fotográfust hatvankét éven át fűzte szoros barátság Novák Tatához. Elmesélte megismerkedésük történetét: Tata 1961-ben a Muzsika című folyóiratban meglátta Korniss táncképeit. Elkezdett nyomozni, ki is ez a fotós. Felhívta a szerkesztőséget, de mondták neki, hogy a fényképészt az akkori Fényképész Szövetkezetben találja. Megkereste a szövetkezetet, besétált az Andrássy útra és megkérdezte, merre van a fotós. Mondták neki, hogy nem tudják adni, mert épp bevonult katonának, de a Korniss csak egy segédmunkás, válasszon egy igazi fotóst. Mire Novák megvonta a vállát és csak annyit mondott: inkább megvárom. Néha egy vállrándítással dől el egy élet – tette hozzá Korniss Péter.
A Honvéd Együttest Novák Tata 1983-ban újította meg, és rögtön leszerződtetett egy akkor végzett majdnem teljes balettosztályt. Ők is meséltek Tatáról, nagyon sok anekdotával, humorral, szeretettel.
Ugyanígy emlékezett sziporkázó történetekkel a koreográfusra Lőrinczy György kulturális menedzser, aki azt is elárulta, hogy Tatának köszönheti a foglalkozását.
Idézték Szakonyi Károly búcsúztatóját is. Az író többek között úgy fogalmazott Tatáról:
„Amikor egy nagy művész elmegy, felragyognak művei”
Sokan emlékeztek. És aztán sokan zenéltek és táncoltak is. Az est vége egészen katartikusra sikeredett. A színpadon lévők elkezdték énekelni Tata egyik kedvenc, a Túl a vízen van egy malom kezdetű nótáját. A színpadon lévők együtt énekelték a dalt a nézőtéren ülőkkel, akik mind felálltak Tata tiszteletére. A nóta után másfél percig elnémult mindenki. A csendet Tata lánya, Novák Eszter szava törte meg, aki könnyekkel küzdve annyit mondott csak: köszönjük. Tata pedig minden bizonnyal Fentről jellegzetes mosolyával nézett le ránk. Úgy ahogy, csak ő tudott.
Novák Ferenc: Szolidaritást nem lehet tanulni