Demokratikus Koalíció;MTVA;fizetésemelés;

- Többmilliós fizetések, óriási emelések – Döntött a Kúria, ismét ki kellett adni a MTVA-s bérlistákat

 A hírhamisító vezérigazgatóé, Papp Dánielé valahogy kimaradt az összesítésből.

A Kúria felülvizsgálati döntése hatályban tartotta azt a jogerős bírósági ítéletet, amely révén kiderült: a köztévé vezető arcai több millió forintot keresnek havonta és még fizetésemelést is kaptak az adófizetők pénzéből. Kálmán Olga 2023-ban újra kikérte a bérlistákat, üzleti titokra hivatkozva azonban elutasították annak kiadását, emiatt ismét bírósághoz fordult a DK országgyűlési képviselője. Első- és másodfok után most a Kúria újra kimondta: ezek közérdekű adatok – közölte az ellenzéki párt.

„A két adatigénylésből az derül ki, hogy a propagandisták 2022 és 2023 között – miközben az adatigénylési per zajlott – átlagosan 15 százalékos fizetésemelést zsebeltek be” – írja közleményében a DK. A fizetésekkel kapcsolatban a párt közölte,

  • a jogerősen hírhamisítónak nevezhető Papp Dániel esetében még trükköznek egy kicsit, az ő legfrissebb fizetését nem küldte meg az MTVA. Papp Dánielről pillanatnyilag azt tudni, hogy 2022-ben havi 3,5 millió forintot keresett.

  • Németh Zsolt hírigazgatónak 2022 és 2023 között 1,6 millióról 2 millió 690 ezer forintra emelték a bérét.

  • Nagy Katalin brüsszeli tudósító forintban számolva több mint 2 millió 280 ezer forintot keres, de euróban kapja a fizetését.

  • Meszes Boglárka híradós műsorvezető havi 1 millió 521 ezer forint bérben részesül. Két éve még „csak” 1,3 milliót kapott.

  • Császár Attila vezető politikai riporternek is nőtt a bére, ő 1 millió 470 ezer forint fizetést kap.

  • Lánczi Tamás, aki már a Szuverenitásvédelmi Hivatalt vezeti, 2 millió 450 ezer forintot keresett.

  • az időnként antiszemita posztokat megosztó Siklósi Beatrix havi 1,9 millió forint fizetést vesz fel a közmédiában, őt is megjutalmazták egy csaknem 300 ezres emeléssel.

A volt főpolgármester-jelölt által alapított Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakciója „óvatosan és világos feltételekkel” támogatja a kölcsönös tájékozódás megkezdését.