- „Teljesen ösztönösen csináltam” – Interjú Révész Sándorral, aki nem szorult rá a magyar közéletre, így is egy nemzedék rajongott érte

Korábban mindig hárítottad, hogy könyv készüljön veled, rólad, azt mondtad, semmi szükséged egy téglára. Most mégis itt ez a szép kiadvány.

– Természetesen szerepet játszott benne a velem történt egészségügyi megrázkódtatás, a stroke, ami lehetőséget adott, hogy valami mással foglalkozzak elmélyülten. Koncerteket nem vállalhatok, úgyhogy előbogarásztam a múlt emlékeiből, amit lényegesnek tartok. Az első ötlet egy fotókiállítás volt, rólam és a zenekarokról készült képekből. Aztán a könyv gondolata türemkedett előre, ami időigényes vállalkozás, de alaposabb összegzésre ösztönöz. Főleg a hetedik iksznél. Nagyszerű társakat találtam hozzá. A Libri akkori többségi tulajdonosa, Balogh Ákos kezdettől fogva nagyon hitt benne. Végül a Helikon Kiadónál kötött ki az elképzelés. Derksen Gyöngyi, aki most az életemben is társam, jegyezte le szorgalmasan a laptopján a mesélnivalóimat, aztán raktuk össze a mozaikokat. Bálint Csaba volt a másik nagy segítség, a Rockmúzeum elnöke, szakmánk mindentudója. És a Helikon is remek partnereket adott a szerkesztéshez, M. Nagy Miklóst, Pál Andrást, Széplaki Gyöngyit, Tajti Zsuzsát.

– Tetszett, hogy miközben személyes a szöveg, egészében mégis tárgyszerű, leíró jellegű a fogalmazás. Az olvasó maga döntheti el, mit, hogyan értékel.

– Köszönöm, de én ezt teljesen ösztönösen csináltam. Örülök, ha sikerült a kronológiát, a tárgyszerűséget és az érzelmek kifejezését egységben kezelni. Egyszerűen ömlött belőlem a szó, de nagyon kevés módosítani való volt az anyagban, igyekeztem minél kevesebb utómunkát okozni, Szerencsére még van olyan ügyes a jobb kezem, hogy bele tudjak írni ezt-azt egy kinyomtatott szövegbe.

– Azt hiszem, a rajongók megkapták azt a téglát, amelyet kedvükre lapozgathatnak, dédelgethetik, csókolgathatják. Sok olyan dolgot társz fel benne, amelyekről korábban hallgattál.

– Nem hallgattam róluk, de ebben a terjedelemben nyílt lehetőség, hogy őszintén beszéljek is minderről. Ebből a szempontból számomra a nagyszüleim alakját volt a legnagyobb öröm felidézni, és emléket állítani nekik. Úgy érzem, igazi gyökereim édesanyám oldali nagyapám és nagymamám közegébe ereszkednek. Mondhatom, hogy ők neveltek. Eric Claptont borzasztóan megrázta, mikor tizenéves korában megtudta, hogy nem a szülei, hanem a nagyszülei nevelik. Én tudtam róla, és ajándékként éltem meg. De azt hiszem, a szüleimről, édesanyám korai haláláról is sikerült árnyaltabb képet festenem. Furcsa, fájdalmakkal teli kapcsolatom volt velük, de távolról sem nélkülözte a szeretetet, a kölcsönös kötődést.