utazás;gyógyulás;blogger;

- Egy daganatos betegség, aztán 81 ország a Föld körül: magyar útinapló életigenlőknek

Szombati Orsi utazó blogger egy daganatos betegség miatt döntött úgy, hogy az életében tárgyak helyett élményeket szeretne gyűjteni, így folyamatosan utazik a világban, hogy a Traveladdict nevű blogján beszámoljon a kalandjairól. Négy kontinens nyolcvanegy országában járt. Eddig.

– Az élmények szavatossága nem jár le, azok megmaradnak öt nap múlva vagy egy hónap múltán is. És sosem mennek ki a divatból, ezért is szeretem azokat gyűjteni, hiszen évekkel később is jó érzés visszaemlékezni rájuk – vallja Szombati Orsi. Az egykori kommunikációs és PR-menedzser már évek óta főállásban számol be külföldön gyűjtött élményeiről a Traveladdict nevű Facebook-, Insta- és TikTok-oldalán.

Eddig nyolcvanegy országban járt, köztük Andorrában, Kubában, Mexikóban, Üzbegisztánban, Jemenben, Szaúd-­Arábiában és Izlandon. Ha kedve tartja, búvárkodik is, az utazás mellett ez a másik hobbija.

Emlékmentés

Noha utazni mindig is szeretett – barátnőivel korábban Madridba, Stockholmba és New Yorkba repült el –, de akkor döbbent rá, hogy mélyebben szeretné megismerni a világot, amikor 2015-ben egy áttétes daganatos betegséget fedeztek fel nála. – Hála istennek meggyógyultam, és jövőre két éve lesz, hogy megműtöttek. A kemoterápia és a sugárkezelések után felépültem, és kaptam egy második esélyt az élettől, ami nem mindenkinek adatik meg, ezért szeretném azt jól használni. Rájöttem, hogy élményeket akarok gyűjteni tárgyak helyett, és minél többet látni a világból, mert amikor utazom, akkor érzem a leginkább, hogy élek. És élni nagyon jó dolog.

A Traveladdict blog ötlete 2018-ban fogalmazódott meg benne, ekkor határozta el, hogy elkezdi az emlékeit elmenteni. – Azt éreztem, hogy amikor az ember utazik, impulzusokat gyűjt, azok idővel megfakulnak, mint régen az előhívott fényképek. Én viszont nem szeretném, ha elvesznének az emlékeim, ezért dokumentálni kezdtem azokat – mondja. A blogot két utazása inspirálta, amikor Borneó szigetére és Szudánba repült, a barátai a bejegyzéseket olvasva mondták neki, hogy azok másokat is érdekelhetnek.– Gyerekként is grafomán voltam, naplót vezettem egy régimódi, lakattal ellátott kis könyvben, és kilenctől tizennyolc éves koromig írtam – meséli.

Az emberi elme számára – de legalábbis a legtöbbünknek – felfoghatatlan változásokat hoznak az elkövetkező évtizedek. Az elmúlt fél évszázad szocializációs környezete nem tanított meg bennünket arra, hogy akár egy emberöltő alatt leszünk kénytelenek igazodni valami gyökeresen máshoz. Szélsőséges klímajelenségekhez, eszkalálódó háborús konfliktusokhoz, láthatáron belül kerülő erőszakos magatartásokhoz. Élnek még jó néhányan a második világháború fegyverropogását, veszteségeit és túléléseit zsigereikben hordó nagyszüleink közül, de tapasztalati örökségük nem elegendő a huszonegyedik század kihívásainak megoldásához. A világhatalmi rendszer szétesőben, a természeti környezet is kíméletlenül jelez, az erőforrások fogytán, ahogy a béketűrés is. Az összeomlástól mégsem érdemes rettegnünk, mert a rettegés egyrészt sehová sem vezet, másrészt mindig lehetnek kevésbé rossz forgatókönyvek. Valamilyen civilizáció biztosan megmarad. Már elkezdődött a történet, amely eldönti, milyen.