Irán;Közel-Kelet;Izrael;légicsapás;

- Úgy tűnik, az Irán elleni légicsapással Izrael azt intézte el, hogy a teheráni rezsim ne tudja rakétákkal támadni többé

Egykor nukleáris fejlesztéseknek helyt adó épületkomplexumot is leromboltak a szombat hajnali támadásban. Szakértők szerint az akció jelentősen korlátozta Irán képességét, hogy tömegesen állítson elő rakétákat és megnehezítette, hogy bármilyen jövőbeni iráni rakétatámadás áthatoljon Izrael légvédelmén.

Az Iránt érő szombati izraeli támadássorozatban egy olyan épületet is találat ért, amely perzsa ország megszűnt nukleáris programjának része volt - írja a Reuters ismert  szakértőkre hivatkozva.

Mint korábban megírtuk, az izraeliek csapást mértek az iráni Forradalmi Gárda Parcsinban fekvő támaszpontjára is. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) korábbi fegyverellenőre, David Albright, illetve a washingtoni agytröszt, a CNA egyik kutatója, Decker Eveleth műholdfelvételek alapján azt állítja, hogy találat érte a Talegan 2 nevű épületkomplexumot, amelyet az irániak tesztelésre használtak a nukleáris programjuk alatt.  Ettől 320 méterre két olyan épületkomplexumot is kilőttek, ahol az irániak rakéták szilárd üzemanyagának keverésének a munkálatait végezték. (A rakéták szilárd üzemanyagának összekeverése azt jelenti, hogy az összetevőket egyenletesen kell elosztani az üzemanyag-mátrixban, hogy a rakéta stabil égést biztosítson, amikor begyújtják. Ezt egy ellenőrzött környezetben, speciális keverőgépekben végzik, amelyek minimalizálják a szikra- vagy hőfejlődést, ami veszélyes lehet a gyúlékony anyagok közelében. A folyamat azért kritikus, mert az összetevők egyenletes eloszlása elengedhetetlen a rakéta teljesítményének és biztonságos működésének biztosításához – a szerk.)

A szakértők szerint az izraeli légicsapás jelentősen korlátozta Irán képességét, hogy tömegesen állítson elő rakétákat és megnehezítette, hogy bármilyen jövőbeni iráni rakétatámadás áthatoljon Izrael légvédelmén. Bár a nukleáris teszthez szükséges összes kulcsfontosságú eszközt vélhetően eltávolíthatták a létesítményből, ennek ellenére maga az épület is értékkel bírt egy jövőbeli, esetlegesen nukleáris fegyverekkel kapcsolatos kutatáshoz.

Parcsin mellett Izrael csapást mért Khodzsirra is, ahol egy hatalmas rakéta-összeszerelő üzem működik. Ez ugyancsak a fővárost, Teheránt körülvevő tartományban fekszik. 

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) és az amerikai hírszerzés szerint Irán 2003-ban leállította a programot. Irán tagadja, hogy atomfegyverek előállítására törekedne.

Orbán Viktor sietve gratulált is, még akkor, amikor homlokegyenest egymásnak ellentmondó exit poll felmérések láttak napvilágot a megméretésen befutók sorrendjéről.