Egyszóval, ha celeb lesz. Amire egyébként politikai szakértőként is jó esélye van. Közben persze a színpad meg a film is belefér, ha akkora kedve van hozzá. De pusztán nagy színészként nem fogják ünnepelni. Esetleges művészi jó hírét, elismertségét talkshow-kban tudja majd magasabb, országos népszerűségi szinten megerősíteni. Vagy aktív közéleti-politikai szerepvállalással.
Amúgy sose kedveltem a színészek bálványozását, semmi bajom nem volt régebben a sztárkultusz hiányával. A kedvencek nem szorultak rá mesterkélt csillogtatásra, bulvárhírekre. A kultúra teljes műfaji gazdagságával egyszerűen fontos szerepet játszott az életünkben szerte a világon, ami minden különösebb erőlködés nélkül is a felszínen, a figyelem fókuszában tartotta őket.
Egy tévézhetnékes estén, egyéb kínálat híján ismét felkerestem a biztos menedéket, az MTVA Archívumát, a netre szorult M3 csatornát. A tévéjáték választékban felkeltette az érdeklődésemet egy cím: Kés van nálam. Meg is történt a kattintás. A kezdő képsorokon egy anya botorkál felnőtt fiával egy lepusztult falusi háznál. A környezet nem tűnik túl izgalmasnak, de a figurákban Törőcsik Marira és Szakácsi Sándorra ismerhetünk. Majd jönnek a feliratok. Az író, Ujhelyi János neve nem bizonytalanít el (társ-forgatókönyvírója volt A tanúnak), a rendezőé, Mihályfy Sándoré sem tenné, de itt még nem jelenik meg. A két további szereplőé viszont igen: Udvaros Dorottya, Cserhalmi György. Egyértelmű hát, hogy végignézem az 1988-as produkciót. Négy színészóriás együtt! Valami csak kisül ebből.
A történet, vagy inkább a négy hős viszonyrendszere nem kínál különösebben eredeti képletet. A két fiútestvére közül az idősebb, Mihály maradt a faluban, családja van, öccséből, Mátéból magányos festőművész lett. Bántalmazásokra hajlamos apjukat elvesztették, anyjukhoz most is erősen kötődnek. Az asszony újabb házasságra szánja el magát, amiben Máté megerősítése jelent számára megnyugvást. Kisebbik fia anyja miatt belevág egy unokát ígérő kapcsolatba is Máriával, de élnek benne az apai minták, képtelen a mély szeretetre. Mindez döntően közelképes monológokban bontakozik ki. Szerencsénkre, örömünkre. Mert négy olyan színész beszél hozzánk, akik egyéniségükkel le tudják tompítani a szövegbe kódolt szenvelgést – izgalmas árnyaltságot, mélységet adva a figuráknak.
Különösen megkapó, mennyire érzékletesen sikerül megragadniuk lélektani síkon a nemzedékek közötti jellegzetes eltéréseket. Törőcsik Mari legjobb alakításait idéző, fanyar melegséggel sóhajtja tele a játékteret anyai szeretettel, miközben ott feszül benne a kiszolgáltatottsággal megbékülni kénytelen, sorsát, társadalmi helyzetét fegyelmezetten viselni próbáló nő józan keserűsége. Udvaros Dorottya Máriája szabadabb feltételek közé került, de ez bizonytalanná teszi. Nincs ereje az útkeresésre más minták felé, és bár megélheti a szerelmet, az végül összekapcsolódik nála a kapaszkodással a biztonságot jelentő férfibe, a hagyományos családmodellben számára kijelölt alávetettségbe. A két fiútestvér, azaz a két színészegyéniség viszonya ebből a szempontból még érdekesebb, hiszen őket csak néhány év választja el egymástól. Ezzel együtt Cserhalmi György, a hetvenes évekből kinőtt férfihős Mihálya még sok párhuzamot mutat anyjával, s talán ezért is hűvösebb a kapcsolatuk. Lüktet benne az elégedetlenség, élete behatároltsága, de még képes a keretek kijelölésére, a határozott döntésekre, akár a dacos belenyugvásra. Öccsében, Szakácsi Sándor Mátéjában viszont már a nyolcvanas évek vibrál. Az állandó nyugtalanság, a kijelölt élet értelmetlensége a lázadás gesztusaival, forrongó, olykor önző individualizmussal, ám képtelenséggel a változtatásra. Egyedül anyja ölébe hajtva fejét, vagy apja kíméletlenségét követve talál nyugalomra. Lázongó megalkuvó. Szakácsi pályájának megrekedése azért is fájdalmas, mert ennek a típusnak számtalan sorselágazását lett volna képes megeleveníteni.
A magyar színjátszás négy nagy alakja. Bekopogtattam hozzájuk egy egérkattintással, és ők jöttek. Ez volt a sztárkultuszuk. A szinte folyamatos jelenlét az emberek életében. Színpadon, filmen, rádión, tévén keresztül. A művészetükkel. Hasonló jelenlét, erős kulturális háttér nélkül egy színész nem lehet népszerű. Talán igazi színész sem.
