- Kiteljesedés (Bogyó Noémi: #Nápolyi #történetek)

Kéttucatnyi oldal elolvasását követően máris Boccaccio opus magnumjának emlékei fátyolozzák lelki szemeinket, hogy jóváhagyó és örömteljes pislogással Bogyó Noémi új kötetének egyik, talán fő irodalmi ihlető elődjét üdvözölhessük. Azonban nem hagyhatjuk, hogy látásunkat elhomályosítsa e (persze nyilvánvaló) felismerés, a Nápolyi történetek nem a „Délolasz Dekameron”. Noha itt is különféle történetek ágyazódnak be egy kerettörténetbe, s ugyanúgy az életörömöt hivatottak hirdetni, nem is kicsit könnyed, szabados, néhol egészen frivol és pikáns módon, a szexualitás és szerelem mindenhatóságának jegyében. Valamint, ha nem is enciklopédikus céllal, és kerülve a városi élet igazán sötét és erőszakos (árny)oldalának ábrázolását, de a mindennapok társadalmi (migráció, integráció, turizmus, maffia) problémáit azért fel-felvillantják. Azonban már csak a történeteinek száma alapján sem lehet „ledekameronizálni”: itt félszáznál is kevesebb elbeszélés kap helyet, még akkor is, ha a kerettörténetet is hozzávesszük. A hasonlóságok (inspiráció) mellett lényegesek a különbözőségek is: míg az északolasz mester 670 évvel korább befejezett novellagyűjteményében az elbeszélők száma tíz, itt minden egyes nápolyi lakos „meséje” ugyanazon képzelet-szerzőhőz köthető. Míg Boccaccio elbeszélői egy pestisjárvány elől menekülnek vidékre, addig a kerettörténet digitális nomádja, a fiatal, vörös hajzuhataggal bájoló lánya, a pozsonyi Janka éppen a Covid sújtotta, a karantént alighogy csak feloldó városba, Nápolyba igyekszik, s tölt ott el egy hónapnyi időt 2021 júliusában (szemben a boccacciói 10 nappal). A Nápolyi történetekben maga a város is meghatározó szereplőként lép elő; az egyes történetek és szereplőik előbb-utóbb összekapcsolódnak egymással, sokkal erőteljesebben, mint a novellagyűjteményben, és bennük a kerettörténet Jankája is fel-feltűnik, az én-elbeszélők perspektívájából előadott monológok mellékalakjaként. (Az ő lehetséges viszonyára a Szerzővel, így az ő fiktív szerzőségére a képzelet szülte nápolyiak és történetük kapcsán most nem térünk ki.) Ezért aztán a Canterbury mesék, a Covid-járvány szülte szorongás ellensúlyozásából fakadó derűtörténetek, de akár a kortárs híres-neves írók közreműködésével készült Dekameron-projekt című novellagyűjtemény is feltűnhetnek a párhuzamok egyéni listáján (számos „olasz” filmmel karöltve, mint például a Csokoládé), leginkább mégis regényként olvastatja magát ez az emberi sorsokat önelbeszélések soraként elénk táró könyv, ha éppen fontosnak érezzük a műfaji kérdéseket.
A Nápolyi történetek ugyanakkor egy személyes útinapló, egyben itiner is, bár rendhagyó és irodalmi módon – egy lábprotézis szövegbeli megjelenítésének apropója adja megírásához az indító löketet, ahogy erről a szerzői előszó számot ad.
A műláb aztán fel is tűnik egy bábkészítő mester életének elmesélése során. Ahogy a város nevezetességei, terei, utcái, sikátorai, kikötői, épületei, ember nagyságú fikuszai, ételei-italai, jellegzetes figurái is: Marlon Brandóra hasonlító sétahajó-kapitány, karkötőt áruló rasztahajú fiú, pincelakó indiai lányfeleség, randevúzó cukrászda- és étterem-tulajdonosok, nemes lelkű buszsofőr, ráérős pincér, Maradona-fanatikus focista, szexista öreg trombitás, reménytelenül szerelmes és perverz erőszaktevő maffiasarj, handabandázó félnótás, ugyanazt a képet újra és újra megfestő művész, görkoritáncos mulatt lány stb. A már említett életörömmel vegyítve – még ha tragédiák is színezik vagy kísérik az egyes életutakat, emberi viszonyokat.
És ne feledjük azt a nyelvi játékosságot se, ami mindezt létrehozza: ahogy az elbeszélői hangok kaleidoszkópja együttesen kiad, pontosabban előhívhat valamiféle mámorhoz hasonló érzetet – ami csakis így érzékel(tet)hető. És ez jó érzés.
Aki pedig még ennél is többre vágyik, az sem marad kielégítetlenül. A Nápolyi történetek ugyanis több dimenzióval rendelkezik, mint ahogy az elsőre látszik. Több papírra nyomtatott szövegnél. A „kerettörténet” Jankájának dátummal ellátott naplóbejegyzései mellett QR-kódok találhatóak – nemhiába digitális nomád –, melyeken keresztül komplexebb élményben lehet része annak az olvasónak, aki a szerzőhöz hasonlóan a költői képek mellett nyitott egyéb vizualitásra is: aktiválásukkal „az adott részlethez kapcsolódó fényképek, rövid filmfelvételek” válnak láthatóvá. Ez is azt a kiteljesedést mutatja, amit a könyvbeli szereplő, Janka érez Nápoly kapcsán – vagy ahogy Bogyó Noémi írói munkásságát értékelhetjük olvasóként. (Kalligram, 2024. 250 o.)