- Balkán a kapuk előtt: Orbán Viktornak jó lenne egy félautokrata a háznál

– Az Európai Unió egyformán kezeli a nyugat-balkáni térség országainak integrációját, vagy vannak köztük erősebben támogatottak?

– Albánia és Észak-Macedónia integrációs folyamatát egy darabig párban kezelték, de nemrég leválasztották őket egymásról. Az Unió minden nyugat-balkáni kormánytól elvárja, hogy hozzanak antikorrupciós intézkedéseket, biztosítsák megfelelő szinten a politikai szabadságjogokat, kisebbségi jogokat és a joguralmat. Most Albánia integrációja gyorsabbnak, gördülékenyebbnek tűnik, és az albán kormány úgy látja, 2030-ban célba is érhetnek. Ez szerintem túl optimista vélekedés. Észak-Macedónia esetében viszont egyéb problémák is felmerültek. A görögöknek az ország nevével volt gondjuk, de ez a kérdés a 2018-as prespai egyezménnyel megoldódott. Bulgária pedig ragaszkodik hozzá, hogy az észak-macedóniai bolgár nemzeti kisebbséget alkotmányos szinten ismerjék el államalkotónak. Erre az északmacedón fél egyelőre nem volt hajlandó.

– Szerbia és Montenegró még mindig az élen vannak az integrációs versenyben?

– Szerbia esetében az integrációs procedúra már 20 éve tart, de amíg nem rendezik a jogvitát Koszovóval, a dologból nem lesz semmi. Az Európai Unió nem fog importálni egy ilyen szintű konfliktust, amelyben az egyik állam nem ismeri el a másik függetlenségét, határait. Nem mintha a korrupció mértéke és a szabadságjogok biztosítása nem jelentene Szerbiával szemben semmilyen problémát.

– A posztjugoszláv térségben mennyire rendeződtek a boszniai háború óta a korábbi etnikai konfliktusok?

– Szerbia és Horvátország között az államközi kapcsolatok nagyjából normalizáltak, bár az emlékezetpolitika terén előfordulnak még összezördülések. A mindennapok szintjén vannak etnikai feszültségek, de nem ez az európai integráció akadálya, tekintve hogy efféle feszültségek az EU-ban is vannak. Szerbia csatlakozásának fő akadálya az, hogy nem ismerik el Koszovó függetlenségét, miközben az Unió mainstream álláspontja szerint Koszovó független állam. Persze teljes egység nincs az EU-ban, pár tagállam, köztük Románia és Spanyolország nem fogadja el Koszovó független státuszát – döntően a saját nemzeti kisebbségeiknél felmerülő szeparatizmus gyanúja miatt. Mind Szerbia, mind pedig Koszovó csatlakozása szempontjából elengedhetetlen, hogy a két ország közötti viszony normalizálódjon, és a szerbek elismerjék Koszovó függetlenségét.

– Lát erre esélyt? Vannak Szerbiában olyan politikai erők, amelyek szorgalmazzák a megegyezést?

– Ha azt nevezzük megegyezésnek, hogy a szerb kormány de jure elfogadja Koszovó független állami státuszát, ennek képviseletére nincsenek jelentős politikai erők. Szerbiában ma efféle realista platformmal nem lehet választást nyerni.

Pedig erre semmi esély: Koszovó de facto független állam, és mivel a 90-es és a 2000-es években az albánok nagyrészt „kitisztogatták” a szerb etnikumot, nemigen van már ott népi támogatása a szerb államhatalomnak. Ez az alól néhány északi önkormányzat képez kivételt, együtt a déli szerb enklávékkal. Ugyanakkor az elmúlt tíz évben az EU közvetítésével volt egy tárgyalási folyamat a szerbiai és a koszovói kormányok között. A szerb fél azóta számos technikai vitában, például a telekommunikáció és a határellenőrzés terén engedményeket tett. A stratégiájuk az, hogy az engedményekkel és a viszony normalizálásával megkönnyítik Koszovó de facto függetlenedését, ám eközben mereven elzárkóznak a de jure elismeréstől. A Vučić-féle kormányzat 2012 után igyekezett engedni, mindenképpen kevésbé voltak merevek, mint a megelőző baloldali kormányok. A tárgyalási folyamat azért akadozik, mert az albán fél ragaszkodik a de jure elismeréshez, és rendre felrúgja a brüsszeli közvetítéssel kötött egyezségeket. Az említett engedményekről a telekommunikációt és a határellenőrzést illetően 2013-ban született megállapodás. A szerbek betartották, cserébe Koszovónak létre kellett volna hoznia az ottani szerbek „autonóm” tartományát, pontosabban a szerb önkormányzatok asszociációját. Ezt tizenegy év alatt nem sikerült tető alá hozni, ami érthető módon aláássa a bizalmat. Az albánok arra hivatkoznak, hogy a kisebbségi autonómia ellentétes a koszovói alkotmánnyal. De hát miért nem változtatnak rajta? Valójában ütőkártyának használják a szerbek kisebbségi jogait, a lehető legtöbb engedményt akarják kipréselni a belgrádi kormányból, beleértve Koszovó függetlenségének de jure elismerését is.