- Visszaváltás: jogszabályt kellene módosítani, már megjelentek a palackokat olcsóbban felvásárló magánzók is

A települési hulladékszállítók szempontjából miként értékelhető az új, koncessziós rendszer első éve, vagyis a Mohu megjelenése?

Amikor a 35 éves hulladékgazdálkodási koncessziót két éve megnyerő Mol a tevékenység irányítására létrehozta a Mohut, az ország hat térségére, ajánlatkérés után, kijelöltek egy-egy „régiókoordinátort”, amelyekkel megállapodtak a szolgáltatási díjban. A közkeletűen kukaholdingnak nevezett, 2016-ban alakult, állami NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től addig kapott, évi mintegy 170-180 milliárd forint nem bizonyult elegendőnek a közszolgáltatás alapfeladataira. A Mohu ennél vélhetőleg többet ad. A 2023-as tört-, illetve 2024-es, teljes évre vonatkozó emelést 10-25 százalékra becsülöm. Az alapvető működési feltételek jelenleg adottak. Kérdés, mit hoznak a 2025-re vonatkozó tárgyalások, például a Mohu által ígért eszközfejlesztések, így a gépjárműpark cseréje kapcsán. A párbeszéd folyamatos.

Miként látja az azt megelőző időszakot?

A közszolgáltatásért a lakosság máig a 2013-ban meghatározott – a 2012. áprilisi, de lényegében a 2010-es szinten befagyasztott – díjat fizeti. Az ebből évente befolyó, legfeljebb százmilliárd forint messze nem elég a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos, legalapvetőbb feladatok ellátására sem. Ráadásul a díjbefagyasztással, országos szinten, hatalmas különbségek állandósultak. Akad, ahol ezer forint a havi díj, másutt pedig ennek többszöröse. Azok a települések, ahol korábban nem engedék a díjak elszállását, a befagyasztással pórul jártak, míg ahol hagyták a drágulást, ott ma is a többieknél magasabb a szint. De még ez is nagyon szerény. Egy évi, mondjuk, 40 ezeres díj, a száz eurót se éri el. Németországban nincs 300 euró alatti szint, de az áltag inkább 400-500 euró. Ennyi a költség. A rendkívül alacsony díjbevételek miatt, a magyar állam, 2013 után, a közszolgáltatás létfenntartása érdekében, egyre növekvő költségvetési támogatást nyújtott, 2016-tól a díjak begyűjtésére és újraelosztására alakult NHKV-nak. Ez, ismereteim szerint, az utolsó, teljes, 2022-es évben, 70 milliárd körüli összeget tett ki. A kukaholding kevés pénzt fizetett a közszolgáltatóknak - akár az akkor általam vezetett Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nek is -, de ez ellen legfeljebb etikai fenntartásaink lehettek.

Azért a lényegében kivéreztetett, gödöllői Zöld Híd jogi kifogásokat is talált.

A Zöld Híd esete egy orvosi ló, ahol minden lehetséges gond kiütközött. A 2013-ban bevezettt, új pénzügyi rendszer nem kezelte például az előtte elnyert uniós hulladékos eszközfejlesztések üzemeltetési költségeit. De hasonló mondható el például az FKF-nél, 2013 előtt, uniós támogatás keretében elnyert, 2014-2015-ben bevezetett, otthoni, szelektív gyűjtésre is. Ez egy 2016-os díjemelést igényelt volna, amit az új rezsirendszer megakadályozott.

Most is ürítik a fővárosiak otthoni, szelektív kukáit.

Igen, mert a már bevezetett lakossági szolgáltatásokat vagy kedvezményeket vissza már nem vonhatjuk. Bár a kukaholding tevékenységét magam sem éltem meg sikertörténetként, az NHKV országos szemlélete kiküszöbölte a térségi fejlesztések addigi, felesleges átfedéseit. De mikor látszott, hogy ez az egész végképp fenntarthatatlan, felmerült a koncesszió ötlete.

Kiben?

- Nem tudom, de tény, hogy a Mol vegyipari ága egyre több műanyaghulladékot igényel. Bár a kiírás ezt biztosítja, a koncessziós cégtől, „cserébe”, elvárják szinte a teljes szilárdhulladék-ágazat irányítását és az uniós célok teljesítését. A Mol ezek szerint vállalhatónak tartotta a feltételeket.

És bevált?

A Mohu erénye, hogy a hasznosítható anyagokon felül a visszaforgatott termékek gyártóitól és forgalmazóitól EPR-bevételt is kap. Ebből évi mintegy 240 milliárdra tesz szert. Ez sokkal több, mint a korábban, hasonló jogcímen kirótt, úgynevezett termékdíj, amiből 80 milliárd folyt be az államkasszába és ezt nem is fordították újrahasznosításra. Hallok aggodalmas hangokat, mert Nyugaton a koncessziós jogot inkább városi vagy tartományi és nem országos szinten biztosítják. Magyarországról, ugye, egy évtizede, az idetelepült multikat, mint például a Saubermachert, a Remondist vagy az RWE-t, elküldték. Ezek korábban versenyeztek egy-egy területért. Azzal, hogy a Mol országos koncessziót nyert, a verseny lehetősége lényegében megszűnt. De nem tudok ennek eredményességéről sarkos véleményt formálni. Akadnak figyelmeztető és biztató jelek egyaránt, de még ki kell forrnia magát.

Mi fékezi, hogy az ágazatok esetleges többletigényét a Mohu az EPR-díjak további emeltetésével teremtse elő? A gyártók-forgalmazók, a termékdíj többszörösére rúgó EPR-tételek tavalyi bevezetésekor jelezték, hogy azok sokszor a nyugat-európaiak többszörösére rúgnak és a lépés érzékelhetően emeli az inflációt.

Tudomásul kell venni, hogy egy termék árában ki kell fizetni az abból keletkező hulladék begyűjtését, előkezelését és újrahasznosítását. A települési, szilárd hulladék tekintetében az uniós cél a legalább 65 százalékos újrahasznosítás és legfeljebb 10 százalékos lerakás. Igaz, úgy látom, a magyar kormány sikeresen járta ki Brüsszelben az eredendően 2030-as céldátum 5 éves kitolását. Nálunk még mindig a lerakás a döntő. De az is kérdés, mi történjen a le nem rakható, de újra sem hasznosítható, maradék 25 százalékkal. A németek például elégetik, amiből áramot és hőt termelnek.

A rendszer hatékonyságjavulásával nem várható az EPR-díjak csökkentése?

Ez egy bevezető időszak, ami türelmet igényel, de a Mohu érdeke, hogy bizonyítsa az új rendszer létjogosultságát. Egyelőre szerintem a további emelést igyekezhetnek elkerülni.

A külön gyűjtött és jó pénzért eladható, alapvetően szintén lakossági, de intézményinek nevezett hulladékok – például a háztartási fémek – piacáról már hevesebb feszültségekről hallani.

A Köztisztasági Egyesülés a településüzemeltetés során keletkező, szilárd hulladékkal foglalkozó közszolgáltatókat, a – például a köztereket takarító - önkormányzati, köztisztasági cégeket, valamint bizonyos hasznosítható hulladékok vállalkozóit fogja össze. A többi ágazat érdekeit mások képviselik. Mindazonáltal, általánosságban, ott látom a gondot, hogy a koncessziós szerződés, legalábbis annak nyilvános szakasza, nem jelöli meg pontosan, kód szerint, mely hulladéktípusokra terjed ki, ami így most hatásköri vitákat szül. A rendszer fő célja szerintem leginkább a lakossági szolgáltatás folyamatos biztosítása, ami mögött, érthetően, a törvényhozók politikai szándékai is felsejlenek.

Az új palackvisszaváltás kapcsán azért vélhetőleg lennének lakossági javaslatok.

A gondot itt is abban látom, hogy a koncessziós rendszer elindításáról szóló döntés alig előzte meg az EU felé vállalt bevezetési időpontot. Így a Mohunak sietnie kellett. Egy hosszabb bevezetéssel, alaposabb tájékoztatással, átgondoltabb tervezéssel, több, esetleg nagyobb befogadóképességű berendezéssel, a mostani feszültségeket talán jobban ki lehetett volna küszöbölni.

Elnézést, de az alaposabb tájékoztatás miként akadályozná meg mondjuk az élelmiszerboltokban július óta terjengő szemétszagot? Ételvásárláshoz vigyek magammal csipeszt és fogjam be vele az orrom? A szakemberek meglepődtek, hogy az ételpultokhoz rendelt hulladékfeldolgozó büdös?

Ez is új helyzet, amin lehet csiszolni. A Mohu nem véletlenül keres most az üzleteken kívüli lehetőségeket. Saját tapasztalataim szintén ellentmondásosak. Akad, ahol mindig nagy a sor és a gépek is akadoznak. A másik hiper külön helyiségében elegendő az automata és nincs is fennakadás. Gondolom, előbbiben is kezelik a helyzetet. Vélhetőleg kevés a gép. A kisebb finn népességre jóval több berendezés jut. Ennek rendezése a Mohu feladata, amire kell jusson forrás EPR-díjemelés nélkül is. De ez is igényel átfutási időt és nem ismerem a kereskedőkkel kötött szerződések részleteit.

Lát itt jogszabálymódosítási igényt?

Leginkább talán a kistelepülések helyezhetnének nyomást a törvényhozókra, hogy a kötelezettséget az ottani boltokra kiterjesztve helyben is megteremtsék a lehetőséget. E térségekben már megjelentek a palackokat olcsóbban felvásárló magánzók is.

A koncesszió előtt a közszolgáltatók körében élénk felvásárlások zajlottak, amiről most kevésbé hallani.

Én hallok, amit taglétszámunk apadása is jelez. A Mohuval kialkudott feltételek, a jelek szerint, folyamatos hatékonyságjavulásra szorítják a szereplőket. Így állandóak a felvásárlások, beolvadások.

Önt öt éve, Karácsony Gergely főpolgármesteri kinevezése után nem sokkal, egy, egy, a Mészáros-csoportot is magába foglaló cégszövetséggel kötött szerződésre hivatkozva mentették fel az FKF vezérigazgatói posztjáról. Miként emlékszik erre és az azóta eltelt időre?

Felmentésem változatlanul méltánytalannak tartom. A rákospalotai égetőmű pernyéjének elszállítására, az előző vállalkozó szerződésének megszűnte miatt, szabályos közbeszerzéssel, sürgősen szerződnöm kellett, különben leáll a hulladékégetés. Ez, azon túl, hogy, fűtési szezonban, igen érzékenyen érintette volna a környék lakótelepein élőket, a céget is súlyos anyagi kárral fenyegette. Az első, sikertelent követő, második közbeszerzésre jelentkező egyetlen cégszövetség egy tagja valóban Mészáros-érdekkör, de ez ma már aligha elkerülhető. Bár az azonnali felmentésem után ígért tanácsadói megbízásom se valósult meg, az azt követő időszak egynémely intézkedéséhez nem is adtam volna a nevem. És itt nem arra gondolok, hogy az FKF is beolvadt a budapesti közműholdingba, amelynek hulladék-közszolgáltatását ma már egy, Mohuval közös leányvállalat végzi. Hanem hogy raktárkészletünk a beolvadás után valahogy leapadt, ami olyan, súlyos alkatrészhiányba torkollott, hogy két éve, néhány napig, a szemét is a fővárosi porták előtt maradt. Abban az időszakban piaci tanácsadással foglalkoztam, 2022-ben pedig, bizonyára, szintén, négy évtizedes, szakmai múltam okán, felkértek a Köztisztasági Egyesülés vezetésére, amit azóta is elhivatottan végzek.