Hogyan lehetne valami jobb? A tanárok reformálgatják a fejükben az oktatást, az orvosok kórházuk működését, az egészségügyi rendszert, a szociális szférában dolgozók a családvédelmet, az idősellátást, a segítségnyújtás minden lehetséges formáját. Mások meg más helyeken mást. Szakmázunk, szakpolitizálgatunk. És ott van még az otthoni élettér csinosítgatása. Kéne már egy jobb ágy, több zöldövezet.
Mindez sok örömöt, kreatív energiát ad, amivel elégedetten el lehet bukdácsolni a sírig. De a francos emberi lét mégiscsak akkor válik teljessé, „értelmessé”, ha a kérdés kiterjed emberi társadalmi viszonyainkra, ha nem csupán jogi, gazdasági, hanem morális szinten is próbáljuk csiszolni közös működésünket. Amikor a szellemiséget uralja a dilemma: Hogyan lehetne jobb a világ? Hogyan lehetnénk jobbak mi?
Emberi hajtóerő
Ha egy kornak humanista szellemisége van, az mindig mélyebb dimenziót az életnek. Felvillantja és legalább gondolatban átélhetővé teszi a harmónia, a szabadság perspektíváit. És ha a valláson, a művészeten, a bölcseleten túl a közélet, a politika is felvállal belőle valamit, akár csak a jelszavak szintjén, értelmesebbé, reménytelibbé válnak a mindennapok is, minden gyötrelmükkel együtt.Csak persze egy másik kérdés is mozgatja az embereket: Hogyan lehet előnyöket szerezni, mások fölé kerekedni? Hogyan lehet győzni?
Aligha lehet kiverni a természetünkből, és a történelem sokat igazol abból a feltételezésből, hogy végső soron ez a hajtóerő mozdít a cselekvés irányába, nélküle a „hogyan lehet valami jobb?” megrekedne a meddő képzelgések szintjén. Rendben, fogadjuk el, hogy a verseny mozgatja, a tökéletesedés vágya pedig irányítja életünket. Csak mi van akkor, ha az előbbi a szellemiségre is kiterjeszti hatalmát?
A humanista értékek perifériára szorulnak, és helyüket fokozatosan elfoglalja az erőszak, a hatalom, a győzelem kultusza. Joggal gyanítható, hogy a ’68-as generáció keserűsége beszél belőlem.
Legyen így, bár inkább második, passzívabb hullámához tartozónak vélem magam. Annyi azonban kétségtelen, hogy minden ellentmondásával, sötét vonásával együtt egy humanista szellemiségű európai időszakban nőttem fel. Függetlenül attól, melyik politikai póluson élt az ember, áramlottak felé a szabadságról, emberi jogokról, jóléti államról, szociális egyenlőségről, közösségi tulajdonról, a tőkés és bürokratikus elitek elutasításáról szóló gondolatok, az emberséges társadalmiság mellett hitet tevő, az értelmes lét keresése felé terelő műalkotások.
