Görgey Gáborról ugyanaz az otthonos derű jut eszembe, mint ami a róla elnevezett díj első átadóját jellemezte péntek este a Radnóti Színházban. Többször interjúztunk, még mielőtt miniszter lett, akkor is, abban az időben pedig többet. Otthonában Solymáron is többször meglátogattam, legutóbb, amikor az 56 és a színház című dokumentumfilmet forgattuk. Akkor már beteg volt, de mégis mesélt arról, hogy 1956-ban, amikor Mensáros László feljött vidékről, hogyan adtak neki reggelit hajnalban. Görgey Gábor mindig sugárzott magából valami polgári kiegyensúlyozottságot, nagyvonalúságot, eleganciát. Gondolom, a családi gyökerekből is hozta ezt magával, és élete végéig meg is tudta tartani. Nem zökkentették ki ebből a különböző élethelyzetek sem.
A kitelepítés, a zsidóüldözés, a 45’ utáni idők bírálata megjelenik például a Galopp a vérmezőn című darabjában, a hatalomért folytatott harc dramaturgiailag is nagyon izgalmas, abszurd bírálata pedig a Komámasszony hol a stukker című drámájában, amelyet nagyon sokszor és sokfelé játszottak a világban.
Iván Ildikó operaénekes, Görgey Gábor özvegye és szellemi hagyatékának gondozója úgy gondolta, az a legméltóbb, ha díjat és alapítványt hoz létre, amely hivatott férje emlékét megőrizni. A kuratóriumba csupa barátot és a saját területén elismert személyiséget kért fel. Közülük a talán legrégibb barát Szakonyi Károly író, a szintén nagyon közeli, több évtizedes jó barát Bogyay Katalin diplomata, újságíró (a testület elnöke) és Lukács Sándor színművész is ott ült a díjátadón a színpadon. Tagja a kuratóriumnak még Harsányiné Fodor Gyöngyi szakgyógyszerész (aki mecénása is a díjnak) és Kéri Marianna ügyvéd. A díj finanszírozásához több cég és magánszemély is csatlakozott.
Az első díjátadót sikerült Görgey Gábor – vagy ahogy a barátai szólították, Artúr – 95. születésnapjára időzíteni, ez az alkalom valóban még meghatóbbá tette az eseményt. A díjat egyik évben író vagy műfordító, a másik évben pedig színházi alkotó, színész vagy rendező kapja. „Életében is tudtam, hogy ki Görgey Gábor, milyen minőséget képvisel emberi és művészi értelemben egyaránt, és hogy milyen fontos a számomra. Halálában azonban sokkal erősebben tudom, hogy gondolkodásában, műveiben, verseiben színházi munkáiban és bármiben, amit csak csinált – a Pannónia Filmstúdióban, a Magyar Televízióban annak idején, vagy akár miniszterként –, a tehetség, az emberi nagyság, tartás, jobbító szándék, kedvesség, humor és tisztesség volt a sajátja. Rendkívüli módon hiányzik. Ezért, ha már nem lehet itt velünk, próbálok mindent megtenni, hogy közelebb tartsam őt magamhoz, magunkhoz és mindezen értékeit a köztudatban tartsam. Vagy, ha arra van szükség, visszahozzam Görgey Gábort a köztudatba” – tette hozzá Iván Ildikó.
Ezután Bogyay Katalin bejelentette, hogy most először a Görgey-díjat a kuratórium egyhangú döntése alapján Gergely Ágnes költő, író, műfordító. kapja, aki, amikor meglátta és kézbe vette Madarassy István szobrászművész plakettjét, felkiáltott: ez Artúr! Aztán arról mesélt, hogy miként ismerkedett meg 1957-ben épp végzett egyetemistaként a nála néhány évvel idősebb Görgey Gáborral, amikor mindketten az Európa Kiadónál jelentkeztek, hogy fordítsanak magyarra angol irodalmi műveket, verseket. Szakonyi Károly laudációjában így beszélt Gergely Ágnesről, illetve így szólította meg: „Gergely Ágnes nem hisz a csillogó szavaknak, és művészetében sem él velük. Ismerve életútját, tudhatjuk, milyen terhek, fájdalmak, tapasztalatok késztették mindig is az igazság kimondására költészetben, irodalomban. Gergely Ágnes a kortárs magyar irodalom kiválósága. A József Attila és Kossuth-díj meg számos más kitüntetés – köztük a Füst Milán-díj – mellé most oda kerül a Görgey-díj. Tekintse úgy, mintha Görgey, a barát, az írótárs maga adná át, hiszen szellemében most ő is itt van köztünk.”
A díjátadó végén egy fiatal operaénekes, Kapi Zsuzsanna – Iván Ildikó növendéke – Franz Schubert (Gergely Ágnes kedvenc zeneszerzője) és Richard Strauss (Görgey Gábor számára kedves) egy-egy dalát adta elő. Azt hiszem, fent a díj névadója is nagy örömmel hallgatta.
Egy barátság stációi
A díjátadó végén a díj kuratóriumának egyik tagját, Lukács Sándor Kossuth-díjas színművészt kérdeztük.
Hogyan ismerkedett meg Görgey Gáborral, miként lett ebből barátság?
Ha jól emlékszem, a Madách Színházban a nyolcvanas években mutatta be Gábornak, vagy ahogy mi hívtuk Artúrnak, a Galopp a Vérmezőn című darabját, amelyben Mensáros László játszotta a főszerepet. Már fiatal vígszínházi színész voltam és elmentem megnézni. Aztán ott maradtam előadás után egy koccintáson, épp valakinek a születésnapját ünnepeltük. Ott mutattak be neki, és már az első alkalommal felszabadultan, minden gátlás nélkül beszélgettünk. Úgy, mintha nagyon régen ismertük volna egymást. Később a Vígszínházban játszottam a Don Juant, Artúr eljött megnézni és utána megkeresett. Nagyon jól esett. Sokszor beszélgettünk mindenféléről, szakmai, erkölcsi, politikai dolgokról. Artúrban nálam idősebb, tapasztaltabb, rendkívül humanista embert ismertem meg, akinek bármikor ki kérhettem a véleményét.
Folyamatos tudott lenni ez a kapcsolat?
Igen és amikor találkoztunk, mindig szakítottunk arra időt, hogy ami bennünk volt és amit a másiknak el akartunk mondani, azt elmondjuk.
Versekről beszélgettek?
Arról viszonylag keveset, bár nagyon tiszteltük egymás verseit. Nekem az első kötetem a Szökés címet viselte, amely 1985-ben jelent meg a Magvető Kiadónál, már azt is együtt ünnepeltük meg.
A díjátadón Görgey Gábornak a Mágikus fürdő című versét adta elő. Miért ezt választotta?
Számomra ez az egyik legjobb verse, mert úgy szól a küszöbön lévő elmúlásról, hogy közben mesél sok olyan élményről, amelyet korábban megélt. Benne vannak az élet finomságai, különböző árnyalatai, amelyeket tényleg csak egy költő képes észrevenni. Közben érződik az életből való kilépés közelsége, ami meg is történt, nem sokkal a vers megírása után.
Játszott Görgey-drámában?
Sajnos nem. Többen jelezték, közöttük Ildikó is, hogy milyen jó lenne, ha eljátszanám a Galopp a Vérmezőn főszerepét, amit Mensáros játszott. Úgy érzem, szép lassan, most mire hetvenhét éves lettem, belenőttem ebbe a szerepbe. Ha lenne egy színház és rendező, akik elővennék, akkor ezt nagyon szívesen vállalnám.
