Máig nincs nyoma agrártevékenységnek azon a nagyjából egymilliárd forintért épített tófalui szarvasmarhatartó telepen, amelyre Süli János volt paksügyi miniszter fiának a cége, a Biogas Productor Kft. 468 millió forintos uniós támogatást kapott évekkel ezelőtt – írja az Átlátszó.
A projektre elsőként, még 2020-ban Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet. A független parlamenti képviselő akkor közölte, a cég úgy nyerte el a támogatást, hogy évek óta nem rendelkezett szinte semmilyen forgalommal, és nem végzett üzleti tevékenységet. Teheneket akkor és később sem talált a területen.
A létesítmény elkészült, de láthatóan senki nem használta semmire. Az ügy végül az Integritás Hatóságnál landolt, amely le is folytatta a vizsgálatot az ügyben, és arra jutott,
a cég úgy kapta meg a közel félmilliárdos támogatást, hogy nem végzett valós mezőgazdasági tevékenységet. A pályázathoz szükséges igazolásként egyetlen darab (bruttó 50 ezer forintos) számlát nyújtott be, amelynek számlatömbjét jóval később, egy évvel a számlán feltüntetett dátum után vásárolt.
a beruházás mélyépítési munkálatainak kivitelezőjét, a Dunareklám Kft.-t közbeszerzési eljárás nélkül választotta ki. A magasépítési munkálatokhoz ugyan lefolytatott egy tendert, de ott is a Dunareklám Kft. lett a nyertes, amelynek vezetője a szarvasmarhatelep műszaki tervezőjének és projektmenedzserének házastársa. A Közbeszerzési Döntőbizottság nemrég megállapította, hogy az eljárás jogsértő volt, és felmerült az összeférhetetlenség gyanúja. Korábban a Döntőbizottság már 35 millió forint bírságot is kiszabott.
a projekt zárására adott 2 éves határidőt a Biogas Productor mostanra több mint 2 évvel túllépte, a telep az Integritás Hatóság vizsgálatának lezárásáig (2024. február) nem rendelkezett jogerős használatbavételi engedéllyel.
Az Integritás Hatóság feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Nemzeti Adó-és Vámhivatalnál (NAV) költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt.
Süli János az ATV-nek azt mondta, több elszámolásuk és ellenőrzésük volt, és minden feltételnek megfeleltek „jogilag-gazdaságilag”. Szerinte az Integritás Hatóság a vizsgálat során nem kereste meg a fia cégét, helyszíni szemlét sem tartottak. Hozzátette, a használatbavételi engedélyt csak idén februárban kapta meg a cég, addig nem tarthattak állatokat a telepen. A volt miniszter szerint a pályázatban az szerepel, hogy a használatbavételi engedélytől számított egy éven belül kell 100 tehénnek lennie a telepen, és ez meg is fog történni.
Az Átlátszó most Hadházy Ákossal elment a helyszínre, hogy megnézze, sikerült-e teljesíteni az ígéretet. November 26-án azonban egyetlen tehenet sem talált ott, így
Süli Balázs cégének már csak három hónapja maradt arra, hogy teljesítse a vállalásokat.
Ez nem lesz egyszerű: a Biogas Productor Kft.-nek az elmúlt években semmilyen bevétele nem volt, tavaly ugyan 4,5 millió forintos forgalmat bonyolított, de veszteséggel zárta az évet. A cég ellen a NAV Tolna Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága már két végrehajtási eljárást is indított, az egyik jelenleg is folyamatban van. Az ügyben érintett kivitelező, a Dunareklám Kft. pedig sem előtte, sem azóta nem nyert közbeszerzést.
Feljelentést tett Süli János családjának félmilliárdos tehenészete miatt az Integritás Hatóság