Ismét egymással szemben állt meg két vonat, ezúttal a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Onga állomáson – derül ki a MÁV közleményéből.
A vasúttársaság hétfő délelőtt a Facebookon arról számolt be, hogy a Miskolcról Hidasnémetire 9:42-kor indult személyvonat Onga állomáson az utasok le- és felszállása után engedély nélkül indult el, majd meghaladta a számára továbbhaladást tiltó jelzőt. A mozdonyvezető az észlelés után azonnal, a váltókörzetben megállította a vonatot. A Hidasnémetiből Miskolcra tartó vonat az állomás előtt megállt, mert a biztosítóberendezés érzékelte a másik vonat közlekedését, így a jelzőkészüléket továbbhaladást tiltó jelzésre változtatta.
A MÁV kiemelte, hogy
a két vonat 300 méterre biztonságosan megállt egymástól, így az utasok nem voltak veszélynek kitéve.
A hatósági helyszínelés ideje alatt a vonatközlekedés szünetel. Az utasokat Miskolc és Szikszó között pótlóbuszok szállítják, a jármű Felsőzsolca állomást nem érinti.
A Miskolc-Hidasnémeti vonalon 20-40, esetenként 40-60 perccel hosszabb eljutási időre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő járatokra is számítani kell. Az ezen a szakaszon közlekedő menetrend szerinti Volánbusz-járatokon elfogadják az érvényes vasúti jegyeket is.