kiskereskedelem;Auchan;Jellinek Dániel;

- Nem akarja NER-közeli köröknek eladni az Auchant új tulajdonosa

Partnereit pedig üzleti alapon válogatja meg. 

Negyvenhét százalékos tulajdonrészt szerzett az Auchanban az Indotek Group, emellett az irányítási jogok is az új tulajdonoshoz kerültek - erről számolt be a cég vezérigazgatója a Telexnek adott interjújában.

Jellinek Dániel azt mondta, a francia anyavállalat is tulajdonos marad és 20-25 évig változatlan marad a márkanév is. Tervei közt szerepel, hogy lefedjék az egész országot a hipermarketekkel, de részben franchise alapon kisebb alapterületű boltokban is gondolkodnak. Emellett nagyobb lesz a hangsúly az online értékesítésben. Célkitűzése, hogy a harmadik legnagyobb szereplők legyenek 15 százalékos piaci részesedéssel, ami a jelenlegi torta megduplázását jelenti.

Jellinek Dániel azt állította, nem igazán beszélgetett kiskereskedelmi terveiről kormányzati szereplőkkel, ám nem tervezi eladni az Auchant és tulajdonostársat sem fog bevonni. Azt hangoztatta, partnereit üzleti alapon választja meg. 

Beszélt arról az ügyről is, amelyben vádlott lett. Korábban Jellinek Dániel egy jelentős áfacsalási ügy érintteje lett, amely a költségvetésnek mintegy 4,5 milliárd forint kárt okozott. Az ügy lényege szerint egy bűnszervezet számlagyárat működtetett, s az Indotek Csoport két vállalata, a Mall Management Kft. és az In-Management Kft. összesen több mint 100 millió forint értékben fogadott be fiktív számlákat a számlagyártól. A Mall Management Kft. ügyvezetője Jellinek Dániel 74 éves édesapja volt öt éven keresztül. Az üzletember az ügyészségen magára vállalta az apja és kollégája terhére rótt bűncselekményeket, hogy megóvja őket a meghurcolástól. Ennek következtében az ügyészség módosította a vádat és csak Jellinek Dániel ellen emelt vádat, az ügyészség mértékes indítványában 250 millió forintos pénzbírság kiszabását indítványozta. 

Ezzel kapcsolatban nyomatékosította, amint kiderültek a visszásságok, kivettek minden számlát, megfizették a teljes adót és önrevíziót végeztek. Az a meggyőződésem, hogy ha valaki hibázik, akkor vállalnia kell a felelősséget érte, legyen az bármennyire nehéz vagy kellemetlen. Én ezt tettem - fogalmazott, egyben jelezve, hogy mindent feltárt az ügyészségnek és az adóhatóságnak.

Idén nálunk a szokásoktól és az EU más tagállamainak gyakorlatától eltérően egy hónappal korábban, már október elején megindult a fűtőanyag kitárolása.