Már ez is derék, bár fene tudja, hogy lehet átadni azokat a gyors, meglepő váltásokat, szóvicceket és észveszejtő pesti nézőpontokat, a falrengető marhaságokat, az abszurd dialógusokat, a pesti kispolgárokra hajazó figurákat, amelyekben A tizennégy karátos autó olyan gazdag. Magam olyan tízéves koromban olvastam először, aztán vagy még tízszer, most, őszbe csavarodó ormánnyal látom a gyengeségeit is, meg azt is, hogy Vanek úr Svejk köpenyéből bújt elő, de ez akkor is az egyik legjobb magyar könyv. Jól emlékszem a fetrengő röhögésekre, amikkel oldalanként megajándékozott ez a pesti remekmű.
De nem ez a legjobb az egészben. Rossen, aki jól ismeri a pesti hétköznapokat, azt találta ki, felkéri Sajdik Ferencet, hogy ő illusztrálja a könyvet. Na, hát ez a tökéletes ötlet.
A minapi könyvbemutatón Sajdik is megjelent, videóüzenet képében. Ő ugyanis 94 éves, ami fantasztikus, és azok közé a kilencven pluszosok közé tartozik, akik óvatosan mozognak a test anyagfáradása okán, de szellemük töretlen és ragyogóan csillog. Külön feltűnő az a hihetetlen szerénység, ahogy nézi a világot: ó, ő soha nem mert volna arra gondolni, hogy ilyen magaslatot megcélozzon, mint Rejtő, akit Korcsmáros Pál olyan tökéletes színvonalon megrajzolt csodálatos füzeteiben, ő soha nem mert volna ideáig merészkedni. „Korcsmáros nyomaiba se érek” – mondja ezt a láthatóan végtelenül finom és kedves bácsi, akinek hihetetlenül laza, mindenkinél eredetibb és tehetségesebb, könnyed kézzel, hallatlan lazasággal és szabadsággal skiccelt rajzai a félmilliós példányszámban megjelenő Ludas Matyiban, végigkísérték az én nemzedékem gyerekkorát, majd az utánunk következő gyerekek életét is jobbá tette Pom Pommal, Picurral, Gombóc Artúrral A nagy ho-ho-horgásszal vagy a bontott csirkével. És aki értékének megfelelő súllyal van jelen a bázeli Karikatúra és Képregény múzeumban, Kossuth-díjas, A Nemzet Művésze, egyebek közt.
Azért bevizsgáltam egy Gamzát is a felkínált borok közül. A Gamza a kadarka bolgár megfelelője, ez a legjobb, amit valaha csócsáltam. Vannak pazar magyar kadarkák, karcsúak és elegánsak, de ebből egyből kisüt a nap, az az irtóztató napfény, ami ott lenn délen a Duna-völgyében égetheti a tőkéket; azt a túlérettséget érezni a kortyban, amit szicíliai vörösökben, a kicsit a melegtől már összetöppedt szőlőszemekből fakad és tök jó. Ennek a kadarkának is ilyen délies, mediterrán (balkáni) a karaktere, nem olyan hűvös-karcsú, mint a szép szekszárdiaknak, a színe sem olyan átlátszó rubin, hanem fekete és sűrűbb a szövete. Bő 14 százalékos alkoholja van, azaz jó tüzes, de jó a sava (6 g/l) és színezi a barrique hordós érlelés, szóval isteni, és 4 rugóért lehet megvenni, ami elég baráti ár manapság egy ilyen cuccért.
Sajdik bácsi mosolyogva mesélte, hogy már csinált egy nagy Rejtő karikatúrát, ami magántulajdonban van. Ezen Gorcsev, Fülig Jimmy és Galamb ütik-vágják-verik szét a csendőr és nyilas és vitéz magyar keretlegényeket, akik bántották és megölték őt a munkaszolgálatban a Don-kanyarban…
