Egy olyan korban, amikor a mesterséges intelligencia segítségével – és kétes végeredménnyel – bármilyen nyelvről akármelyik nyelvre le tudunk fordítani szövegeket, még fontosabb a műfordítói tevékenységet a fókuszba helyezni. A Könyvtolmácsok sorozatban olyan szakmájukra igényes, elhivatott fordítókkal ismerkedhetünk meg, akiknek a világirodalom megismerését köszönhetjük. 2024-ben elsőként Nádori Lídiával találkozhatott a közönség, majd őt követte Greskovits Endre, utána Mesterházi Mónikával beszélgettek szakmájukról, a műfordításról, annak műhelytitkairól.
Persze, olvashatunk idegen nyelveken, de az irodalmi műveknek gyakran külön nyelve van, ami vagy az író stílusa, vagy a szöveg régisége miatt akadályokat görget a megértés elé. Nem hiába készített magyar fordítást a Bánk bánhoz Nádasdy Ádám a 2010-es években. A jeles nyelvész neve többször előkerült a csütörtök esti eseményen, de a főszereplő Forgách András volt, akivel Csuhai István és Hegedűs Claudia beszélgetett.
Forgách András a műfordítás mellett íróként, forgatókönyvíróként, dramaturgként fényképészként is tevékenykedik, néhai barátjáról, Petri György költőről készült rajzai miatt pedig még képzőművészi tehetsége okán is ismert. A kérdésre, mindig ilyen aktív volt-e, Forgách András úgy válaszolt: „abszolút nem”. – Megaludt a számban a tej, ahogy mondani szokták, viszont egy olyan családban nőttem fel, ahol a három testvéremmel állandóan rivalizáltunk. Ez tart ma is egyébként. – Forgách András bátyja, Forgács Péter médiaművész, húga, Forgács Zsuzsa forgatókönyvíró, és van még egy kitűnő orvos nővére is. – A vasárnapi ebédek gyakran szóltak arról, hogy ki a jobb, ki hogyan győzi le a másikat. De talán a legfontosabb, hogy a családomban a művészet szent volt – fogalmazott az alkotó.
Forgách András fordítói tevékenysége Franz Kafka A kriptaőr című, befejezetlen darabjával kezdődött, ami azóta se került be egyetlen Kafka-összesítésbe sem. Forgách hosszú idő óta Kafka egyfajta magyarországi „helytartójának” számít, szinte minden vele kapcsolatos esemény, mozzanat kapcsán őt beszéltetik a szorongás szerzőjéről. De egészen korán nyúlt Marcel Proust és James Joyce műveihez is. – Ezek nagy nevek, akik mindig érdekeltek engem, ahogy Heinrich von Kleist is. Ő olyannyira, hogy bár nem kaptam rá megbízást, egyszerűen úgy éreztem, nekem őt úgy kell elolvasnom, hogy utána le is fordítom. – Kleist aztán sokáig elkísérte Forgáchot, aki az eseményen föl is olvasott egy szövegrészletet saját fordításából szemléltetve, milyen lehetetlenül hosszú mondatokat írt a szerző. Más fordításokban ezeket a többsoros mondatokat szétszedik. – Én viszont azt éreztem, ha a hosszú mondatait szétszedem, a szöveg elveszíti „kleistségét” – tette hozzá. Kafka mellett a drámaszerző is nagy kedvence a fordítónak a németül írók közül, A Schroffenstein család című darabját nemcsak lefordította, hanem meg is rendezte. – Érdekes, hogy rendezőként teljesen másképp láttam a szöveget és abszolút nem tiszteltem a fordítóját. Hülyeségeket láttam benne, amiket rendezőként nem tudtam elfogadni, de fordítóként újra ugyanúgy csinálnám meg A Schroffenstein családot. Tehát nem tudok rendezőként fordítani és fordítóként rendezni, a kettő teljesen különböző hivatás – mondta.
A sokszínű alkotót színházi kötődéséről is kérdezték. – Sokáig megvetettem a színházat. Aztán Ruszt József hívott Kecskemétre dramaturgnak, ahol Szurdi Miklós kérdezte meg, hogy nem fordítanám-e újra Dosztojevszkij A játékos című szövegét. Onnantól beleestem a csapdába, állandóan jöttek a felkérések. Van a színházi szövegnek egy instant kávé jellege, rögtön oldódik, ha úgy tetszik. A próza nem ilyen, nekem ezt sokáig tartott megértenem – mesélte Forgách András, akinek mára már több kötetre való drámafordítása van, bár válogatás még nem jelent meg munkáiból. – Az utóbbi évtizedekben az a szokás, hogy szinte minden előadáshoz új fordítás, új szövegkönyv készül, ez kedvezett nekem – vélekedett.
Az újrafordítás szükségessége kapcsán Forgách András felemlegette, van, hogy a kor és környezet nem alkalmas arra, hogy épkézláb fordítás készüljön. Például Örkény István kezébe került egykoron Tennessee Williams Az ifjúság édes madara című műve, de egyszerűen nem működik a szöveg, mert azok a fogalmak, amik a szabad Amerikában jelen voltak, semmit nem jelentettek az 1960-as évek Magyarországában. Forgách András pár éve Marguerite Duras Fájdalom című művét fordította le franciából. – Utólag olvastam korábbi Duras-fordításokat, és elképesztő, hogy mennyire nincs meg bennük az a Párizs, amit a szerző megírt. Ezeket a szövegeket olvasva azt éreztem, egy Kádár-kori kávéházban ülök – jegyezte meg.
Természetesen szóba jött a szakma alulfinanszírozottsága, a szerző szerint néha már ő fizet azokért a fordításokért, amik igazán fontosak számára. – Volt, hogy megkértek arra, fordítsak le egy nagyon izgalmas, szép, ismeretterjesztő karakterű regényt. Rövid időn belül nagy összeghez jutottam volna vele, de nem vállaltam. És fontos volt számomra, hogy ne vállaljam el, mert nem jelentett kihívást. Ha maga a könyv nem érdekel, nem fogom megfogalmazni – mondta az író, aki az általa tisztelt fordítások között nevezte meg Nádasdy Ádám Dante-, valamint Márton László Nibelung-ének fordítását.
Infó: Könyvtolmácsok az Írók Boltjában. Az est szerkesztett, rövidített változata az ÉS december 13-i lapszámában jelenik meg. Az egész éven át tartó beszélgetéssorozat három PR-ügynökség, a FleishmanHillard, a FERLING és a Noguchi támogatásával valósult meg.
