„Az ellenzéki szavazók, akik támogatják a Tiszát nem azért támogatják, mert minden mondatával egyetértenek, hanem azért, mert az erőt érzik benne. A mondatok nem az ellenzéki szavazókhoz szólnak, hanem a volt Fidesz-szavazókhoz, vagy a Fidesz-szavazókhoz” – jelentette ki Karácsony Gergely a Köztérnek.
Hozzátette, ez racionális logika, de neki főpolgármesterként az a problémája, hogy ebből a stratégiából eredeztetve akar a Tisza Párt a fővárosban politizálni, ami neki okoz problémákat. Megjegyezte, a Tisza Párt szavazói a felmérések szerint 70 százalékban rá szavaztak.
„A Tisza Pártnak a jelensége abból a reményből származik, hogy az ellenzéki szavazók azt gondolják, hogy lesz egy párt, ami meg tudja szólítani a volt Fidesz-szavazókat, és nem várják el tőle, hogy neki tetsző dolgokat csináljanak”
– vélte Karácsony Gergely. Megjegyezte, akihez a párt beszélni akar, az „nem az én szavazóm Budapesten, hanem a volt Fidesz-szavazó vidéken”.
„Magyar Péter politikai stratégiájából az következik, hogy a Tisza Párt nem lehet jóban a főpolgármesterrel. Nem azért, mert rosszfej vagy jófej, tökmindegy. Nem lehet jóban, mert azzal azt üzenné a volt Fidesz-szavazóknak vidéken, hogy ő az összegyurcsányozott, szivárványoszászlós, biciklis, ukránvédő, nem tudom kicsoda főpolgármesterrel jóban van, és ez neki szavazat vesztését jelentené” – állapította meg.
A kérdésre, hogy a 2026-os választáson tudna-e a Tisza Pártra szavazni, azt mondta, nem tudja, mi lesz a felhozatal. El fog menni szavazni, és a Fideszre és a Mi Hazánkra biztosan nem voksol. „Ha csak a Tisza marad, akkor nyilván a Tiszára fogok szavazni” – jelentette ki. De – folytatta – ő nem érezte még egy Tisza-párti megszólalásnál, hogy „fú, most nagyon eltalálták, amit én gondolok”, ezek a mondatok nem az ellenzéki szavazókhoz szólnak, hanem a Fideszben csalódott szavazókhoz.
„Ami egyébként tök oké, csak nekem még egy kicsit többet kéne duruzsolni a fülembe, hogy rájuk szavazzak”
– mondta. A beszélgetés során Karácsony Gergely azt is közölte, hogy 2029-ben „szinte biztosan” szeretne újraindulni a főpolgármesteri székért.
Závecz: A biztos pártválasztók körében a Tisza 4 százalékkal vezet a Fidesz előtt Nem hatottak a hangfelvételek, minden kategóriában előzi a Fideszt a Tisza Párt