Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióbeszédében helyeselte Menczer Tamás kommunikációs igazgató pécsi fellépését. Azt mondta, a Tisza Párt „agresszív, ellenszenves, lesöprő stílust” választott. „Az ilyen agresszív személyekkel nem lehet beszélgetni”, ezért Menczer az egyetlen helyes megoldást választotta: „leállította” őket.
A miniszterelnök mostanában többször is szólt stíluskérdésekről. Pár hete óvott mindenkit attól a „lenézésből fakadó, negatív, fenyegető tónustól”, amely szerinte „most jelent meg a magyar politikában, eddig ez nem volt így”.
Pedig már elég régen megjelent, mégpedig a kormányoldalon, könnyű erre hiteles példákat találni. Maga a miniszterelnök sem ment soha a szomszédba némi verbális durvaságért. Amikor "más férfiak szoknyája mögé bújó" képviselőtársát emlegette, vagy a homoszexualitásra utaló egyéb szófordulatokat használt az ellenzékiekre a kormánypárti padsorokról felhangzó dübörgő röhögés közepette, az talán nem volt megvető, lenéző, verbális durvaság? Vagy amikor 2020 decemberében egy Manfred Webernek írt levelében kifejtette, hogy „a brüsszelieknek meg kell érteniük, hogy Közép-Európában Marx, Lenin és a kommunisták iránti megvetésünk nem kisebb, mint amit a nácik és a nemzetiszocializmus iránt érzünk”, az nem volt – egyébként teljesen céltalan és értelmetlen – gorombaság?
Kövér László házelnök megszólalásaiból egy gyűlöletbeszédről szóló doktori disszertáció bőséges példaanyagát össze lehetne állítani. Egyszer például a bekapcsolva hagyott mikrofonja révén az egész ülésteremben hallani lehetett azt az egy szótagos főnevet, amellyel szocialista képviselőtársát illette. 2022 tavaszán szülővárosában, Pápán azt nyilatkozta a helyi tévének, hogy "ilyen minőségtelen ellenzéke ennek az országnak még soha nem volt, mint a mostani", és hogy "minden jó érzésű magyar embernek elege van" az ellenzék "agresszív, erőszakos hőbörgéséből". Ezzel nemcsak az ellenzéki képviselőket sértette vérig, hanem azt a több millió magyar polgárt is, akiket kizárt a jó érzésű emberek sorából, mivel nem a Fideszre szavaztak.
De hogy újabb példákat is mondjak: Kövér László a napokban Jánoshalmán tartott egy fórumot, ahogy több lap is beszámolt róla. Itt Emmanuel Macront és Manfred Webert „idiótának”, Joe Bident „madárijesztőnek” nevezte. A belpolitikára rátérve az újonnan megválasztott XII. kerületi polgármestert „drogos csövesként", Magyar Pétert pedig „nímandként" és „hülye gazemberként" említette.
Ugyanakkor leszögezte, hogy a gyűlölet távol áll tőle. "Én még Magyar Pétert sem gyűlölöm, pedig az sokkal rosszabb, mint Gyurcsány Ferenc. Azt hittem, annál nincs lejjebb, de van."
Orbán miniszterelnök pár héttel ezelőtt a péntek reggeli eligazításában azt is mondta, ha eddig a kormányoldalon valakinek "kicsúszott ilyesmi a száján", az rögtön bocsánatot is kért a megbántottaktól. Nos, sem ő, sem Kövér László nem kért bocsánatot soha a megsértettektől durva, helyenként trágár, emberi méltóságukba gázoló kifejezéseikért. A kormánytöbbség beszédmódját a kemény becsületsértések határozzák meg jó ideje, de ha valaki velük kapcsolatosan érdesen fogalmaz, rögtön mimózaérzékenységűvé válnak.
Amit az úgynevezett főméltóságok megengednek maguknak, azt a médiájuk felhangosítva és sokszorozva közvetíti az egész ország számára. Ezáltal a kisvárosi, falusi fideszesek is felhatalmazva érzik magukat az Országházban elfogadott brutalitás helyi képviseletére. Az iskolásgyerekek sem csak filmekből vagy sorozatokból tanulják a trágár durvaságot, hanem a hatalmi arroganciától megittasult kormánypárti politikusoktól.
Orbán azzal óvott a politikai ellenfelekkel szemben használt gorombáskodástól, hogy a verbális durvaság előbb-utóbb tettleges agresszióhoz vezet. Így van. Annak kimenetele pedig kétséges, de minden bizonnyal kegyetlen lesz és véres. Ha emlékeznek még Arany Toldijának harmadik énekére: "Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg? / Ki tudja, hol áll meg, s kit hogyan talál meg?"
Megfontolhatnák saját tanácsaik megfogadását.
A szerző nyelvész.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
