A januárban kezdődő lengyel elnökség az Európai Unió Tanácsában azzal is jár, hogy Varsó az uniós politikai naptárról dönt, és talán arról is, milyen helyzet áll majd fenn az ukrajnai béketárgyalások során, amelyek az idén télen meg is kezdődhetnek – közölte kedden Donald Tusk lengyel miniszterelnök a varsói kormányülés előtt, jelezve, hogy a fő kérdés, az orosz-ukrán háború lezárása azért még kérdéses.
A kormányfő megerősítette, hogy csütörtökön a lengyel fővárosba látogat Emmanuel Macron francia elnök. A látogatás egyik témájának Tusk azon megbeszélések megvitatását nevezte, amelyeket a francia elnök Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott szombaton Párizsban. Jelezte, hogy más magas szintű találkozói is lesznek, aláhúzva: azt szeretné, hogy Varsó határozza majd meg a biztonságot és a lengyel érdekek védelmét szolgáló döntések alaphangját.
Donald Tusk: Valóban globális konfliktus fenyegetA lengyel kormányfő kedden Varsóban Friedrich Merz, a CDU/CSU német jobbközép pártszövetség frakcióvezetőjét, kancellárjelöltet fogadta. Merz hétfőn kijevi látogatásáról a ZDF német közszolgálati televíziónak elmondta: az ukrán vezetők üdvözölték az ő javaslatát egy Németországot, Franciaországot, Nagy-Britanniát és Lengyelországot magában foglaló, európai összekötő csoport létrehozására.
Zelenszkij szerint 43 ezer ukrán katona esett el a háborúban, Trump majdnem tízszer annyiról tudDonald Trump azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra szólította fel Ukrajnát és Oroszországot a szír elnök, Bassár el-Aszad bukása utánUkrajna már a békéről tárgyal Donald Trump csapatával, a NATO még erősítené az orosz támadás alatt álló ország pozícióit