Védelmébe vette a szükségállapot bevezetésével kapcsolatban hozott döntését Jun Szogjol dél-koreai elnök csütörtöki televíziós beszédében, és azt ígérte, hogy "a végsőkig küzdeni fog".
Az államfő hosszas beszédében kirohanást intézett politikai ellenfelei ellen, akiket "államellenességgel" vádolt meg. Az elnök szerint az ellenzék "őrült kardtáncot" jár azzal, hogy megpróbálja eltávolítani hivatalából egy demokratikusan megválasztott államfőt.
"Ha elmozdítanak a hivatalomból vagy vizsgálatot indítanak ellenem, azzal nyíltan szembe fogok nézni"
- hangoztatta.
Nem hagyhatja el hazáját a dél-koreai elnökJun Szogjol december 4-re virradóra világszerte megdöbbenést keltve szükségállapotot rendelt el, arra hivatkozva, hogy fel akarja számolni a "szégyentelenül Észak-Korea-barát államellenes erőket". Az intézkedést hat órával később a parlament és az utcákra vonuló tüntetők nyomására kénytelen volt hatályon kívül helyezni. Azóta pártja (Népi Erő Pártja/PPP) közreműködésével épphogy elkerülte a nemzetgyűlésben az ellene indított vádemelési indítványt. Az ellenzék azonban azt tervezi, hogy szombaton újra megpróbálja keresztülvinni a javaslatot.
Csütörtöki nyilvános megszólalásában Jun Szogjol arról is beszélt,
hogy Észak-Korea tavaly hackertámadást indított a szöuli nemzeti választási bizottság ellen, de bizonyítékokat erre vonatkozóan nem nevezett meg.
Állítása szerint a támadást a dél-koreai hírszerzési ügynökség észlelte, de a választási bizottság nem volt hajlandó teljes mértékben együttműködni az eset kivizsgálásában. A hackertámadás miatt kétségbe vonható a 2024 áprilisában tartott parlamenti választás integritása, és emiatt döntött a szükségállapot bevezetése mellett - mondta Jun, hozzátéve, hogy azt "jelképes lépésnek" szánta, amellyel fel akarta fedni az ellenzék arra irányuló cselszövését, hogy "teljesen romba döntsék az országot".
Őrizetbe vették Dél-Koreában a korábbi védelmi minisztert a szükségállapot kihirdetése miatt Pártja hű maradt az országát káoszba taszító dél-koreai elnökhöz, bojkottálta az elmozdításáról szóló szavazástA 2024. áprilisi parlamenti választáson Jun pártja, a PPP hatalmas vereséget szenvedett.
A dél-koreai ellenzéknek még nyolc képviselőt kell megnyernie a PPP soraiból, hogy az államfő elmozdítását célzó indítványt elfogadják a parlamentben. A PPP elnöke csütörtökön már azt mondta, ő is támogatja Jun eltávolítását az elnöki tisztségből.
Bocsánatot kért a dél-koreai elnök, amiért a hét elején szükségállapotot hirdetett