London;magánrepülő;Mészáros Lőrinc;Várkonyi Andrea;luxusrepülő;

Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea egy jótékonysági rendezvényen Bicskén

- Mészáros Lőrinc elárulta, tényleg egy 22 milliárdos magánrepülőgépen utazott Várkonyi Andreával Londonba

Igen, igen, igen.

Mészáros Lőrinc egy 22 milliárd forint értékű privát jettel repült feleségével, Várkonyi Andreával Londonba november végén, a magánrepülőgép pedig az egyik érdekeltségében lévő céggel van kapcsolatban - írja az Átlátszó a felcsúti milliárdostól, Magyarország leggazdagabb emberétől kapott válaszai alapján. 

Az ügy előzménye, hogy Várkonyi Andrea december elején arról számolt be a közösségi oldalain, hogy Londonban jártak Mészáros Lőrinccel. Az oknyomozó portál korábban arról írt, hogy egy 22 milliárd forintot érő vadonatúj luxusrepülő jelent meg a NER körül. Majd kiderítették azt is, hogy az OE-LOT lajstromjelű Bombardier Global 6500-as típusú magánrepülőgép pontosan a házaspár kuruccanása idején, november 28. és december 1. között járt az angol fővárosban.

Az Átlátszó kérdéseket küldött a Mészáros Csoport sajtóosztályának, miután azt feltételezték, hogy Mészárosék utaztak a repülőgéppel. Arra voltak kíváncsiak, hogy Mészáros Lőrinc járt-e az említett időszakban, és amennyiben igen, akkor az említett magángéppel utaztak-e, illetve annak van-e kapcsolata a milliárdos érdekeltségébe tartozó cégeknek.

Mészáros Lőrinc szűkszavúan, három „igen” formájában válaszolt a portál említett kérdéseire.

A válaszából tehát kiderült: ő és felesége jártak Londonban az OE-LOT lajstromjelű privát jettel, amely az egyik Mészáros-érdekeltségű céggel van kapcsolatban. Hogy pontosan melyikkel, azt azonban nem árulta el, ahogy arról sem adott részletesebb tájékoztatást, hogy tulajdonosa-e a meg nem nevezett Mészáros-cég a 22 milliárd forintot érő repülőgépnek, vagy valamilyen tartós bérleti konstrukcióról van szó.

A volt momentumos EP-képviselő lép Fekete-Győr András helyébe az Országgyűlésben.