Patthelyzet alakult ki a mosonmagyaróvári képviselő-testületében, ezért lemond önkormányzati képviselői mandátumáról Szabó Miklós ellenzéki polgármester, írja a Kisalföld.
A politikus hétfői sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy június 9-én annyi szavazatot kapott, mint a három másik polgármester-jelölt együttvéve, beleértve a fideszes Árvay Istvánt, aki tíz éve vezette a várost. Szabó az önkormányzati választáson egyéniben is indult, és elnyerte a 2. választókörzet önkormányzati mandátumát.
Bár két mandátummal is rendelkezik, de csak egy szavazata van a képviselő-testületi üléseken. A helyi önkormányzatban így patthelyzet alakult ki, ugyanis míg Fidesz-KDNP-nek 7, Szabó Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesületének (MPKE) 6, a Mi Hazánknak pedig 1 képviselője van, addig a 15 mandátum csak 14 szavazatot jelent, ami megnehezítette az elmúlt két és fél hónap önkormányzati munkát.
„Hiába van két mandátumom, képviselői és polgármesteri, kettő helyett jogilag csak egy szavazattal bírok a testületben. Ezért lemondok a képviselői mandátumomról, így tavasszal időközi választás lesz a 2-es választókörzetben, önálló jelöltet indítunk, győzelmünk esetén egy mandátummal és így egy szavazattal többel meg tudjuk valósítani új elképzeléseinket”
– írta hétfői Facebook-posztjában Szabó.
Amint azt bejelentette, a mosonmagyaróvári 2. választói kerület egyéni képviselői helyéért időközi választást írnak ki, a voksolásra 120 napon belül sor kerülhet. Szabó Miklós csak az egyéni képviselői mandátumáról mond le, továbbra is polgármester marad.
A bukott mosonmagyaróvári fideszes polgármester autóval, laptoppal és telefonnal távozik a posztról