Oroszország;merénylet;robbantás;Ukrajna;

- Ukrajna azt állítja, ő végzett orosz altábornaggyal Moszkvában, Oroszország terrorcselekménynek minősítette a robbantást

A támadást egy elektromos roller kormányára szerelt pokolgéppel követték el, amikor Igor Kirillov és asszisztense megközelített egy lakóépületet az orosz fővárosban.

Ukrajna áll annak a robbantásos merényletnek a hátterében, melyben meghalt Igor Kirillov altábornagy, a katonai vegyi, biológiai és radiológiai fegyverek osztályának vezetője Moszkvában – írta egy ukrán biztonsági forrás közlése alapján a Reuters és az AFP. A Kyiv Independent és az RBC Ukraine egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva ugyancsak arról számolt be, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) ölte meg az altábornagyot.

Később a BBC is közölte, ukrán biztonsági szolgálathoz kötődő forrásai állítják, valóban az ukránok álltak az Igor Kirillov meggyilkolására irányuló művelet mögött. Egy forrás szerint a robbanóanyaggal ellátott robogó akkor robbant fel, amikor az altábornagy és az asszisztense ma reggel megközelített egy lakóépületet Moszkvában. Szerinte Kirillov „legitim célpont volt”, egy háborús bűnös, aki parancsot adott arra, hogy tiltott vegyi fegyvereket vessenek be az ukrán hadsereg ellen.

Mint arról lapunk is beszámolt, Igor Kirillov egy, a Rjazanszkij sugárúton lévő lakóház előtt vesztette életét, a támadást egy elektromos robogó belsejébe rejtett robbanóeszközzel követték el. A merényletben az altábornagy és az asszisztense is meghalt. A BBC szerint egy rendfenntartó tisztviselő azt mondta, a robbanóeszköz körülbelül 300 gramm robbanóanyagot tartalmazott, és távirányítással működött.

Szvetlana Petrenko, az orosz Nyomozó Bizottság szóvivője közölte, az esetet terrorcselekménynek minősítették. Andrej Kartapolov, az Állami Duma védelmi bizottságának elnöke eközben megfogadta, hogy felkutatja és megbünteti a Kirillov-gyilkosság megszervezéséért és végrehajtásáért felelős személyeket, „függetlenül attól, hogy kik azok, vagy hol vannak”. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője pedig azt emelte ki, hogy Kirillov hosszú éveket töltött „az angolszászok bűneinek szisztematikus feltárásával”.

A Kyiv Post a napokban számolt be arról, hogy az ukrán ügyészség tiltott vegyi fegyverek Ukrajnában való bevetésével vádolta meg az altábornagyot. Az Egyesült Királyság idén októberben szankciókat helyezett kilátásba Kirillov ellen.

Az óránkénti több mint 200 kilométeres sebességű széllel érkező Chido szombaton söpört végig a térségen, a Franciaországhoz tartozó Mayotte szigeten akár az ezret is meghaladhatja az áldozatok száma.