lázadók;Izrael;Szíria;támadás;terrorszervezet;

Ahmed as-Saráa

- Szíriában a lázadók vezetője közölte, hogy nem támadja meg Izraelt

Ahmed as-Saráa szerint az ország területén már nincs jelen a Hezbollah és más fegyveres alakulat sem, így nincs oka az Izrael felől érkező támadásoknak sem. 

Hagyjon fel a szíriai célpontok elleni légitámadásokkal és vonja vissza erőit az Aszad-rezsim bukása után elfoglalt szíriai területekről – szólította fel Izraelt a volt szíriai elnök, Bassár el-Aszad hatalmát megdöntő Levantei Felszabadítási Mozgalom (HTS) lázadószervezet parancsnoka. Ahmed as-Saráa, aki eddig az Abu Mohammed al-Dzsúláni harci nevet használta, a The Times című konzervatív brit napilapnak adott, kedden ismertetett interjúban közölte, csoportja nem fogja megengedni, hogy Szíria a jövőben Izrael elleni katonai támadások kiindulópontja legyen.

Izraelnek eddig az adott okot a szíriai területen végrehajtott támadásokra, hogy az országban jelen volt az Irán támogatta Hezbollah síita milícia és egyéb iráni kötődésű fegyveres csoportok, ez az indok azonban mára megszűnt. Az új szíriai vezetés elkötelezett az Izraellel 1974-ben kötött fegyverszüneti és csapatszétválasztási megállapodás mellett és kész visszaengedni az ENSZ-megfigyelőket – fogalmazott a HTS vezetője. Hozzátette, a szíriai népnek most már nyugalomra van szüksége, az izraeli légitámadásoknak véget kell vetni és Izraelnek vissza kell vonnia erőit korábbi állásaikba.

Az izraeli kormány az Aszad-rezsim bukása után arra az álláspontra jutott, hogy az 1974-es megállapodás egyelőre nem érvényesíthető, mivel a szíriai hadsereg elhagyta az egyezmény alapján kijelölt állásait. Az izraeli hadsereg ezután elfoglalta a Golán-fennsíkon kialakított ütközőzónát, amely az 1974-es tűzszüneti megállapodás értelmében az ENSZ felügyelete alatt állt. A katonai lépést azzal indokolták, hogy nem engedhető meg ellenséges erők megjelenése határai mentén.

Ahmed as-Saráan a nemzetközi közösséget is felszólította az Aszad-rezsim idején Szíriára kirótt szankciók feloldására, és arra is, hogy az általa vezetett lázadócsoportot vegyék le a terrorszervezetek listájáról. Ahmed as-Saráa szerint a terrorista megjelölés inkább az Aszad-rezsimre illett volna. A brit kormány a terrorizmusellenes törvény alapján 2012-ben terrorszervezetnek nyilvánította a HTS-t, és Sir Keir Starmer brit miniszterelnök szerint egyelőre nem változtatnak ezen. Viszont David Lammy brit külügyminiszter a BBC televíziónak a hétvégén azt mondta, hogy diplomáciai érintkezésben állnak az Aszad-rezsimet megbuktató szíriai lázadócsoporttal.

A kijevi külügy felszólította az Orbán-kormányt, hogy fejezze be.