bomba;Csepel;tűzszerészek;lezárás;XXI. kerület;

- Második világháborús bombát találtak Csepelen, lezárásokra készüljön

Az egytonnás amerikai bombát pénteken, 9 és 14 óra között hatástalanítják.

A Csepeli Szabadkikötő területén, a Petróleum öbölben egy II. világháborús, egytonnás amerikai rombolóbombát emeltek ki a Dunából. A bombának két gyújtószerkezete van, ezeket pénteken, 9 és 14 óra között hatástalanítják – közölte a csepeli önkormányzat a Facebook-oldalán.

A bejegyzésben az áll,

az említett időszakban lezárják a Szabadkikötő teljes területét, a Csepel Művek nagy részét, valamint a Teller Ede út Corvin csomóponttól a Szent Imre térig érő szakaszát. A lezárás a HÉV működését a tervek szerint nem fogja érinteni.

A rendőrség és az önkormányzat szakemberei a csütörtöki nap folyamán igyekeznek minden érintettet személyesen megkeresni és tájékoztatni a részletekről. Azoknak, akiknek a tűzszerész művelet idejére el kell hagyniuk otthonukat, az önkormányzat a Barba Negra-t jelöli ki tartózkodási helyül. Aki fekvőbeteg, vagy mozgásában korlátozott, és a kiürítés miatt elszállításra, illetve elhelyezésre van szüksége, a rendőrségnél tudja ezt jelezni.

Az érintett körzetben átmenetileg forgalmi korlátozás várható.

A tízéves Sara Sharif tartós, minden képzeletet felülmúlóan brutális kínzása és meggyilkolása súlyos kérdéseket vet fel a brit szociális intézmények hatékonyságával kapcsolatban is.