park;Terézváros;Soproni Tamás;

Soproni Tamás VI. kerületi polgármester

- A terézvárosi önkormányzat megakadályozná, hogy Lázár János terve meghiúsíthassa a parkosítást a Nyugati környékén

A kerület képviselő-testülete „beépítésre nem szánt területté” sorolja vissza az érintett ingatlanokat, a helyi építési szabályzat módosításával pedig Soproni Tamás polgármestert bízza meg.

„Beépítésre nem szánt területté” sorolja vissza Terézváros képviselő-testülete azokat a Nyugati pályaudvartól a Dózsa György útig húzódó állami tulajdonban álló ingatlanokat, amelyekre a Podmaniczky parkot álmodták meg – a hvg.hu tudósítása szerint erről döntött keddi ülésén a képviselő-testület. Ehhez módosítani kell a kerületi építési szabályzatot, aminek az előkészületeivel azonnali hatállyal megbízták Soproni Tamás polgármestert.

A terézvárosi önkormányzat korábban közleményben számolt be arról, hogy magánkézbe vándoroltatna a kormány vasúti területeket, s ezzel kivonulna az állam a területek fenntartásából és fejlesztésből. Az erről szóló ingatlanhasznosítási pályázat ellehetetlenítené a Podmaniczky park létrehozását, melynek megvalósításáért a VI. kerület évek óta küzd. „A pályázati kiírásból kiderül, hogy a kormány kiemelt nemzetgazdasági érdekre hivatkozva a terézvárosi önkormányzat és a kerület valamennyi lakójának érdekeit semmibe véve dönthet a terület sorsáról, és azt egy szerződéssel magánkézbe adhatja. A pályázat nem rendelkezik a zöldfelületi arányról, tehát a tervezett park helyett az egész terület beépíthetővé válik” – hangsúlyozta az önkormányzat.

A hvg.hu felidézi, a Podmaniczky park tervei rég elkészültek, és azokat a Lázár János által vezetett Építési és Közlekedési Minisztériummal is egyeztették. Ám mindez veszélybe került a pályaudvarok felújítására megjelent Lázár-tervvel, ami minden egyéb szempontot felülírva csalogatná be 99 évre a magántőkét, miután a költségvetésnek belátható időn belül nem lesz pénze ilyen horderejű munkálatokra. A portál szerint a momentumos polgármester által a képviselő testület elé terjesztett anyagban az áll,

a MÁV által kiírt villámpályázat szerint a Nyugati pályaudvar esetében 283 700 négyzetméternyi fejlesztendő területről van szó, amibe beletartozik a tervezett park is, mindez az egész kerület egyhatod-része.

A pályázati kiírás szerint az állam projektcéget hozna létre, amelybe bevinné az érintett ingatlanokat, majd e vállalatba szállna be a pályázaton befutó magánfejlesztő tőkeemeléssel. Az ingatlanok az ígéretek szerint a 99 év során mindvégig állami kézben maradnak, a projektcég a hasznosítási jogot kapná meg felettük. Csakhogy egy törvénymódosító javaslat, amit Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés tagja, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője fedezett fel, megengedi, hogy a magánbefektető akár 90 százalékos tulajdonrészt is szerezhessen a szóban forgó projektcégekben, így gyakorlatilag korlátlan döntési jogosultságra tehessen szert azoknak a területeknek a fejlesztésében, ahol az állam „kereskedelmi célú hasznosítást” enged.

Soproni Tamás a keddi előterjesztésben kiemelte,

szerinte az állam ezzel a pályázattal teljesen feladta a korábban képviselt fenntartói és fejlesztői elveit és céljait, s anélkül támogatja a magánfejlesztőket, hogy a köz érdekében bármilyen biztosítékot kikötne. 

A kormány persze – egy szokásosan éjszaka megjelenő vészhelyzeti rendelettel – kiemelt beruházássá emelheti a leendő magántőkével társított projektcég fejlesztési elképzeléseit, ellehetetlenítve ezzel az önkormányzat által tervezett, leghamarabb 2025-ben meghozható változtatási tilalmi rendeletet, ami szerint a kritikus területen csak zöld közpark, illetve zöld közkert létesülhetne, építmény nem. A kerület ugyanakkor még mindig bízik abban, hogy újra egyeztethet az illetékes tárcával, s ezt kezdeményezték is.

Lázár János tárcája máshogy látja

Korábban a Telex megkeresésére az Építési és Közlekedési Minisztérium közölte, az állomásmegújítás program a megpályázott állomásépületek – vasútüzemtől szigorúan elválasztott – épített részén teszi csak lehetővé a kereskedelmi célú hasznosítást. „Az állomás környezete, a vasúti ingatlant körül ölelő zöld felület csak abból a szempontból érintett a pályázatban, hogy a legtöbb esetben annak rendben tartását, fejlesztését is vállalnia kell a sikeres pályázónak. Állomáshoz kapcsolódó park tehát nem veszhet el, kizárólag többletfigyelmet, fejlesztést kaphat” – írta a tárca.

Az EU és az Orbán-kormány jogállamisági vitájának nincs köze a magyar egyetemekhez - közlik.