Ha végigtekintünk az EP történelmén, kiderül: fokról-fokra vált az Európai Unió egyre fontosabb intézményévé, bár ez a folyamat nem egyik napról a másikra zajlott le. Az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) 1952 szeptemberében hozta létre a Közgyűlést, amely az EP elődjének tekinthető. Ennek 78 tagját még a nemzeti parlamentek választották meg. 1958-ban aztán a testületet kiterjesztették az Európai Gazdasági Közösség (EGK) és az Euratom képviselőire is, ekkor kapta az Európai Parlamentáris Gyűlés nevet. Az EGK-t létrehozó római szerződés 138. cikke ki is mondta az EP létrehozását. Tagjait viszont jóval később, 1979-ben választották meg először közvetlenül. Azért telt el ennyi idő, mert a hatvanas évek elején komoly vita zajlott arról, mennyire vonják be az EGK polgárait a közösség döntéshozatalának mechanizmusába. Más szóval, mennyire építsék be a demokrácia intézményeit az európai integráció folyamatába. A kérdéssel foglalkozó belga szocialista miniszterelnök, Fernand Dehousse munkacsoportja egy transznacionális parlamenti választást képzelt el, Charles de Gaulle azonban nem támogatta az elképzelést; a francia elnök úgy vélte, a nemzeti referendumok erősíthetik a demokratikus döntéshozatalt. Ez a dilemma a 2010-es évek „több vagy kevesebb Európát” vitája előfutárának tekinthető. Ugyan Dehousse terve kudarcot vallott Párizs ellenállása miatt, de 1979-ben első ízben mégis közvetlenül választották meg az EP képviselőit.
Az EP jogköreit többször is kiterjesztették, e tekintetben különösen fontos volt az 1992-es maastrichti, majd az európai állam- és kormányfők által 2007 decemberében aláírt lisszaboni szerződés. A képviselők számát rendre megnövelték, amikor új tagállamok csatlakoztak az EU-hoz. Az EP létszámát a római szerződés szabályozza, a dokumentum ezt (az elnökkel együtt) 751 főben határozta meg. Ezt a britek kiválása miatt 705-re csökkentették, majd a 2024–29-es ciklusra 15 fővel, 720-ra emelték.
Törvényeket továbbra sem kezdeményezhet az EP, ez az Európai Bizottság hatásköre. Ugyanakkor az EP-nek is meg kell szavaznia a testület javaslatait ahhoz, hogy azok törvényerőre emelkedjenek. Az EP egyik legfontosabb feladatköre, hogy demokratikus felügyeletet gyakorol az Európai Unió tevékenysége, különösképpen a Bizottság felett. Amennyiben az EP elfogad egy bizalmatlansági indítványt, akkor az egész Bizottságnak le kell mondania. Ehhez legalább kétharmados többségre van szükség.
Az uniós állampolgárok vegyes érzésekkel tekintettek az EP-re. 1994-ig például sosem süllyedt a részvételi arány 50 százalék alá, bár az igazsághoz tartozik, hogy több tagországban kötelező volt az urnákhoz járulni.
Az Európai Unió 2004-es bővítése után azonban, amikor 10 állam, köztük Magyarország is csatlakozott a közösséghez, drámai csökkenés volt megfigyelhető a részvételt illetően.
Ebben az évben már csak 45,47, Románia és Bulgária csatlakozása után, 2009-ben 42,97, 2014-ben pedig még ennél is alacsonyabb, 42,61 százalék volt a részvételi arány, ekkor már Horvátországgal kiegészülve. Miközben Brüsszelben, illetve Strasbourgban többször szóba került, hogy közelebb kellene hozni az EP-t az emberekhez, az új tagállamokban sokan nem értették, mi szükség van egyáltalán az EU parlamentjére. Ezekben az országokban 2009-ben és 2014-ben is messze az EP átlaga alatt vettek részt a voksoláson. 2009-ben például Szlovákiában nem egészen minden ötödik választásra jogosult élt szavazati jogával (19,6 százalék). Litvániában 21, Lengyelországban 24,5, Romániában 27,7, Csehországban 28,2, Szlovéniában 28,3, Magyarországon pedig 36,3 százalék volt ez az arány. Öt évvel később azonban már Csehországban is 20 százalék alá ment a részvétel, mindössze 19,5 százalékkal, bár a szlovákiai 13,0 százalék alulmúlhatatlan volt. Magyarországon is jelentős, 7,39 százalékos volt a csökkenés a részvételt illetően (28,92 százalék), de ezzel a visszaeséssel még dobogóra sem kerültünk: Litvánia vitte a prímet, a balti államban 23,6 százalékkal kevesebben voksoltak 2014-ben, mint öt évvel korábban.
A pénzügyi, majd a menekültválság után tartott 2019-es voksolás során már sokkal jobb eredmények születtek: az átlagos részvétel 50,66 százalék volt, jelentősen javítottak a 2004-ben csatlakozottak. Sőt, az idei voksoláson még többen, 51,05 százaléknyian járultak az urnákhoz. Ennek részben az lehet az oka, hogy az egyre hevesebb nemzetközi viharok közepette sokak figyelme az EU felé fordul. Benne látják a mentsvárat, a reményt. A másik ok pedig: sokan valóban kezdik érzékelni azt, hogy az EP-nek mind nagyobb a súlya az uniós intézményrendszeren belül.
Miközben Európában egyre jobban szerepelnek a populista pártok – tavaly Hollandiában a Szabadságpárt, idén szeptemberben három keletnémet tartományban az Alternatíva Németországért (AfD), illetve ősszel Ausztriában az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) végzett az élen, nem is szólva arról, hogy Olaszországban 2022 ősze óta a hárompárti koalíciót két populista párt alkotja –, az EP a stabilitás intézményének számít, hiszen többségben vannak a mérsékelt, Európa-párti erők: a jobbközép Európai Néppárt (EPP), a szociáldemokraták, a liberálisok és a Zöldek. Igaz, az idei választáson az EP is némiképp jobbra fordult, két olyan szélsőségesen jobboldali populista frakció is létrejött, amelyek oroszbarát pártokat foglalnak magukban, s még a Giorgia Meloni által fémjelzett Európai Konzervatívok és Reformerektől (ECR) is jobbra állnak. A Szuverenistákról (ennek tagja a magyar Mi Hazánk), illetve a Patrióták Európáért képviselőcsoportjáról van szó. Ez utóbbié a harmadik legnagyobb frakció az EP-ben, s létrejöttében komoly szerepe van Orbán Viktornak. Az egyes pártok nem feltétlenül csak a vélt ideológiai közelség miatt választották partnernek a Fideszt. Korábban Marine Le Pen elnökválasztási, tavaly pedig a spanyol Vox parlamenti és helyhatósági választási kampányát finanszírozták a Mészáros Lőrinczez köthető bankok révén.
A jobbra fordulást jelzi, hogy az EPP egyes szavazásoknál a tőle jobbra álló frakciókkal próbál szövetkezni.
Az azonban teljesen kizárható, hogy hosszabb távon létrejöhet egy nagy jobboldali koalíció a Néppárt, Meloni ECR-je, a Patrióták és a Szuverenisták között.
Manfred Weber, az EPP elnök-frakcióvezetője többször hangoztatta, csak olyan pártokkal hajlandóak együttműködni, amelyek egyértelműen Európa-pártiak és az ukrajnai háború kapcsán Kijevet támogatják. Így a Patrióták és a Szuverenisták több pártja nem megy át a rostán. Másrészt Weber és Orbán között olyan súlyos személyes ellentétek is vannak, hogy már csak emiatt sem képzelhető el a mérsékelt és a szélsőjobboldal nagy összeborulása.
A magyar kormánynak az EP-vel szembeni hozzáállása is változik. A mostani választás előtt a kormány egy baloldali-liberális-sorosista intézménynek bélyegezte az EP-t, amely számos határozatban élesen bírálta a magyar kormányt. A 2018-as ún. Sargentini-jelentés elfogadásának jogi következménye nem volt ugyan, de komoly jelzésnek tekinthető. Ebben az EP felhívta a Tanács figyelmét a súlyos magyarországi jogsértésekre. A 2019-ben megalakult EP is többször kifejezésre juttatta, nem enged a jogállamiság ügyében és ragaszkodik ahhoz, hogy az egyes tagállamok csak akkor részesüljenek az uniós támogatásokban – legyen szó akár a járvány negatív gazdasági hatásait csökkenteni hivatott helyreállítási alapról, vagy a hétéves költségvetés kifizetéseiről –, ha az adott tagország tartja magát a demokratikus alapszabályokhoz. Megállapítható, az EP kemény álláspontjának is szerepe volt abban, hogy az Európai Bizottság komoly jogállamisági feltételekhez köti az uniós támogatások Magyarországnak való kifizetését. Jogi értelemben tehát nincs ugyan jelentős jogköre az EP-nek, az uniós parlament mégis egyre nagyobb nyomást tud gyakorolni a Tanácsra, illetve az Európai Bizottságra. Az EP a 2014-es választás után mindinkább a demokratikus intézményrendszer garanciájává akart válni. Tehát nem a Tanács, vagy a Bizottság ellenpólusként fellépni, hanem egyfajta katalizátora kívánt lenni annak, hogy az EU ügyei az alapító atyák által elképzelt mederben haladjanak tovább.
Búcsú a jogállamtól2022 májusában például az EP határozatban szólította fel az Európai Bizottságot és az Európia Unió Tanácsát, vegyék komolyabban a 7-es cikkely szerinti jogállamisági eljárást Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, és több mint négy év után tegyenek végre érdemi lépéseket. Lengyelország ellen azóta megszűnt az eljárás a kormányváltás miatt, a magyar kabinettel szemben azonban érvényben maradt. Az EP-nek tehát igenis van érdekérvényesítő képessége. Miután a képviselők sérelmezték, hogy még az előző kormány idején Ursula von der Leyen túl hamar mondott igent a varsói helyreállítási tervre, a bizottsági elnök az EP előtt visszakozni kényszerült, mondván: a lengyelek csak akkor kapják meg a pénzt, ha teljesítik a feltételeket. Ez azóta nekik sikerült, nekünk viszont nem.
A magyar kormány többször is hadüzenetet küldött az EP-nek az elítélő állásfoglalások miatt. 2022 júliusában a magyar parlament határozatot fogadott el, amely az EP átalakítását célozza: „Az európai demokráciát ki kell vezetni a zsákutcából, ahová az Európai Parlament kormányozta. Az Európai Parlament képviselőit a nemzeti parlamenteknek kell delegálni, így biztosítva a valódi politikai legitimitást.”
A határozat megmosolyogtató, hiszen semmiféle következménye sem lehetett. Ezért az Orbán-kormány új stratégiát kezdeményezett a 2024-es EP-választás előtt,
ahogy a miniszterelnök fogalmazott, „el akarta foglalni Brüsszelt”, ami persze az EP-választáson sem sikerült. Ugyanakkor a Patrióták Európáért frakció létrehozása óta – a Fidesz addig frakció nélkül volt a Néppártból való kilépése óta – Orbán Viktor úgy érzi, vagy legalábbis azt az érzetet akarja kelteni, hogy az EP-ben is tényezővé vált, így valamelyest változott az EU parlamentjével szembeni retorika: az EP frakcióit a magyar narratíva most háború- és békepártiakra osztja.
Kétségtelen, hogy a magyar közvélemény jobban figyel az EP-re, de nem a „hazafiak” miatt. A Tisza Párt képviselői, köztük Magyar Péter brüsszeli illetve strasbourgi munkáját láthatóan komoly érdeklődés kíséri.
Magyar biztosok
Magyarország 2004. május elsejei EU-csatlakozása óta hat alkalommal küldhetett biztost az Európai Bizottságba. A magyar kormányok jelöltje eddig két alkalommal ütközött ellenállásba az Európai Parlamentben.
Balázs Péter – Magyarország első uniós biztosa a közgazdász, diplomata volt, aki a Prodi-bizottság regionális politikáért felelős biztosi tisztségét töltötte be. Ez nem volt egy teljes mandátum, a májusban csatlakozott tíz ország jelöltjei csupán a novemberben felálló új bizottság létrejöttéig voltak hivatalban.
Kovács László – A szocialista politikus, volt külügyminiszter 2004–10-ben az első Barroso-bizottság adózásért és vámunióért felelős biztosa volt. Eredetileg energiaügyi biztosnak jelölte az első Gyurcsány-kormány, de ebben a minőségében elutasította őt az Európai Parlament, „energetikapolitikai gyengeségeire” hivatkozva.
Andor László – Bajnai Gordon kormánya jelölte 2010-ben az Európai Bizottságba. A közgazdász Andor László jelölése meglepetésnek számított, mert bár nem volt politikus, szakértőként az MSZP-hez kötődött. Ő lett a második Barroso-bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa.
Navracsics Tibor – Orbán Viktor első jelöltje 2010 utáni kormányának miniszterelnök-helyettese volt, jelölésekor Jean-Claude Juncker állt a Bizottság élén. A fideszes politikus 2014–19 között az oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztosként dolgozott.
Várhelyi Olivér – A jogász, diplomata Várhelyi Olivér 2019-től töltötte be a szomszédságpolitikai és bővítési biztosi tisztséget az első Von der Leyen vezette Bizottságban. Eredetileg Trócsányi László korábbi igazságügyi minisztert, majd EP-képviselőt jelölte biztosnak Budapest, de őt az EP összeférhetetlenségre hivatkozva elutasította. Várhelyi útja sem volt zökkenőmentes: jelölését a jogi szak- bizottság az első fordulóban egyhangúlag támogatta, de a második fordulóban a külpolitikai szakbizottságtól már nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget, így további kérdésekre kellett írásban válaszolnia. A „pótvizsgát” sikeresen abszolválta. Az új, idén ősszel létrejött Bizottságban már a leggyengébbnek tartott egészségügyi és állatvédelmi porfóliót kapta meg.
