Nem lehet népszavazás az olimpiáról – írta csütörtökön Facebook-posztjában Hadházy Ákos azután, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) a honlapjára kitette döntését a korábban a Kúria által jóváhagyott végzéséről, amely jóváhagyta több ellenzéki képviselő által benyújtott kérdést az olimpiai rendezésről, de azt az AB most megsemmisítette. A legfelsőbb bírói fórum ugyan – felülbírálva a Fővárosi Választási Bizottság határozatát – korábban egyértelműnek nyilvánította Hadházy Ákos, Baranyi Krisztina, Soproni Tamás, Jámbor András és Csárdi Antal kezdeményezését a következő szöveggel:
„Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata pályázatot nyújtson be a 2036. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére?”
Ahogy arról lapunk is beszámolt, a kúriai döntés ellen három olimpiai bajnok, Nagy Tímea, Kovács Kokó István és Vaskuti István, valamint Kemény Dénes, háromszoros olimpiai bajnok vízilabda szövetségi kapitány alkotmányjogi panaszt nyújtott be a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nevében . Mivel a Kúria végzését megsemmisítette az AB, a csütörtökön közzétett keddi határozattal egyben meg is szüntette az olimpikonok kezdeményezte eljárást, amely alaptörvény-ellenességre hivatkozott.
Az AB gyakorlatilag mindenben egyetértett a népszavazást ellenzőkkel, akik szerint „a népszavazási kérdés a választópolgárokat megtévesztve azt a látszatot kelti, hogy közvetlen hatalomgyakorlás keretében kötőerővel rendelkező döntést hozhatnak a 2036. évi nyári olimpiai játékok megrendezéséről, holott erre az indítványban kifejtettekre tekintettel, a rendezési jogról szóló eljárás sajátosságai miatt nincs lehetőségük”. Továbbá – olvasható – „a pályázat benyújtása” kifejezés nyelvtani értelemben nem létező eljárási cselekmény az olimpiai játékok megszervezésének kétfordulós eljárása során.
„Amikor kiderült, hogy a Fidesz olimpiai bajnokokat maga előtt tolva akarja megakadályozni a népszavazást, már akkor sejtettük, hogy ez az Alkotmánybíróság nem lesz képes ellenállni a nyomásnak. Hétfőn pedig Orbán Viktor tényként beszélt az úgynevezett parlamentben arról, hogy olimpia ügyben a fővárosi közgyűlés fog dönteni – vagyis nem lesz népszavazás – írja Hadházy Ákos. A független parlamenti képviselő „bohóctársulatnak” nevezte az AB-t, mert szerinte nincs ennél egyértelműbb kérdés: akarunk-e olimpiát vagy sem? – Mivel nekünk nem engedte a hatalom, hogy népszavazást kezdeményezzünk, most a fővárosi képviselőkhöz fordulunk: januárban terjesszék ők a közgyűlés elé a javaslatot, legyen népszavazás az olimpiáról – szögezte le Hadházy Ákos.
Panasz érkezett az Alkotmánybírósághoz, mégsem kezdődhet el ma az aláírásgyűjtés az olimpiáról szóló népszavazásértTompos Márton, a Momentum elnöke azt posztolta, hogy a Fidesz ismét megfutamodott, és 2017 után 2024-ben sem engedi, hogy az emberek dönthessenek arról, hogy akarnak-e olimpiát Budapesten. „Hét éve a Fidesz egyszerűen csak visszavonta a pályázatot, miután összegyűltek az aláírások. Most azonban olimpikonok mögé bújva lehetetlenítették el már az aláírásgyűjtést is. A Fővárosi Közgyűléshez fogunk fordulni, hogy tárgyalják meg az ügyet és írjon ki a városháza helyi népszavazást a kérdésben. Ha kell, akkor közvetlenül a budapestiekhez fogunk fordulni, hogy ezt kiharcoljuk” – erősítette meg Hadházy Ákos álláspontját az ellenzéki pártelnök.
A MOB és négy olimpikon akadályozta meg, hogy elkezdődhessen az aláírásgyűjtés az olimpiáról szóló népszavazásértDöntött a Kúria, mégis lehet népszavazást tartani a budapesti olimpiáról