Hamar beszippantja az embert Nemes Márton neonszínekben gazdag, vibráló és absztrakt világa, melyben mi is elmerülhetünk a Ludwig Múzeumban a művész Techno Zen című kiállításán. A tárlatot még tavasszal mutatták be a 60. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén a Magyar Pavilonban, ahol Nemes képviselte a hazánkat. A képanyag látványos volt, és kellőképp kontrasztban állt az 1909-ben átadott szecessziós épülettel, melynek belső, fehér terei színpompásak lettek az élénk színű képektől, miközben az azokra szerelt, mozgófejes DMX-lámpák színesre „festették” a falakat is, míg a művekbe épített hangszórók meditatív, elektronikus zenét játszottak. A Ludwig Múzeumban most bárki megnézheti a tárlatot, ám az új terekben a művek máshogyan „szólnak”, miközben a kiállítótér folyosóin Nemes korábbi munkáit helyzeték el, mintegy körképet adva az eddigi munkásságáról.
De miben is állt pontosan a biennálés kiállítás koncepciója? Egyrészt kihasználta a pavilon tereinek adottságát, melyhez az épület homlokzatának és belső terének geometriai elemeiből indult ki: a háromszögből, a négyzetből és a körből. A tárlat három műtárgycsoportja is ugyanezt a három alapformát ismételte meg, miközben a befogadó a pavilont bejárva, más-más színtartományokat láthatott az infravöröstől az ultraibolyáig, mialatt azokhoz passzoló hangfrekvenciák vonták még inkább be a műegyüttes világába. A tér mértani középen pedig két, kör alakú szoborinstalláció állt, illetve ezen a részen a hangfrekvenciák egy harmonikus egésszé álltak össze.
A Ludwigban ez a műegyüttes most egy jóval nagyobb belmagasságú térben került, miáltal az egész installáció sokkal grandiózusabban hat. Ezt leginkább az egyik főfalra szerelt, színátmenetekben játszó zománctáblákon érezhetjük, melyek olyan érzést keltenek, mintha hatalmas hullámok csapnának össze a fejünk felett, és sodornák el egymást. A képsorozat egyébként a Bonyhádi Zománcárugyárban készült, melyet a munkafolyamat során gyakran látogatott meg az alkotó. A budapesti tárlaton szintén erős hatást keltenek a LED-kijelzőkkel és hangfalakkal ellátott Stereo Painting (Sztereo-festmények) című sorozat nagy méretű festményei is, így a tágasabb tér több fókuszt biztosít az egyes munkáknak.
És hogy miket láthatunk a biennálés műveket körülölelő folyosókon? Ha jobbról balra haladunk, akkor időrendben járhatjuk be Nemes alkotói univerzumát, egy 2013-as munkától egészen a legfrissebb, a biennálé alatt készült alkotásokig. És míg ezeket nézzük, azon is elcsodálkozhatunk, hogy a művész mennyiféle anyagot és technikai megoldást alkalmazott az unikális képek létrehozásához, melyek átvitt és a szó szoros értelmében is kilépnek a szokványos képtérből és feszegetik a festészet határait.
Ezt a kísérletező attitűdöt már rögtön az első termekben érzékeljük, a 2018-as High All the Time (Mindig emelkedett) című képek például tükör plexikből, vászonból és fából épülnek fel, míg a 2019-es New Tomorrow (Új holnap) művein találunk fényvisszaverő vynilt, acélt és azokat beborító autófestéket is. A művek a legkülönfélébb formákat veszik fel, és noha absztraktak, olykor egészen konkrét dolgokat idéznek meg: a Ruins of Modernism 02 (Modernizmus romjai 02) című képen egy nonfiguratív egységekből felépülő, rendetlen szobát látunk, míg a Police Paintings (Rendőr-festmények) című széria darabjai a fényvisszaverő felületükkel a rendőrautókon elhelyezett fóliákat juttathatják eszünkbe.
De találunk filozofikus hangvételű munkákat is: a 2020-as The Void Paintings (Az üres festmények) nevű sorozat művei például keretbe foglalt, színesre festett acéllemezek, melyekkel szemben állva mi magunk is eltűnünk, mintha nem lenne a képek előtt senki. A létezés alapkérdései ugyanis Nemesnél is fontos szerepet kapnak. A legújabb, Law of Attraction (A vonzás szabálya) című vászonképein a színpompás terekben lágy ívű porcelánformák jelennek meg, de továbbnézve a képeket mintha egyéneket látnánk, akik a semmiben vagy a nagyvilágba „úszva” próbálnák megtalálni a párjukat. Ezek után nem is kérdés, hogy az absztrakt is lehet romantikus.
Infó: Nemes Márton: Techno Zen. Nemzeti biztos: Fabényi Julia . Kurátor: Kopeczky Róna. Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum (Budapest, IX. kerület, Komor Marcell utca 1.). Megtekinthető március 2-ig
