Az Építési és Közlekedési Minisztériumban tiszteletben tartjuk minden munkatársunk magánéletét és politikai meggyőződését. Éppen ezért a házastársának aktív politikai szerepvállalása óta eltelt több hónap alatt türelmesen tekintettünk Jékely Berta egyre fokozódó politikai aktivitására – írja Lázár János a Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke, EP-képviselője feleléségének eltávolítására saját, azaz fideszes szemszögből magyarázatot adó Facebook-posztjában. A kormánypárti politikus azt állítja, hogy munkatársát, aki húsz éve dolgozott a műemlékvédelem területén, szakmai okokból váltották le minisztériumi osztályvezetői állásából, ahogy fogalmazott, fokozták le.
Nyilván a szakmaiság volt a fő szempont, amikor a közvélemény-kutatások döntő többsége szerint vezető ellenzéki párt egyik vezető politikusának neje szerda délelőtt – amint arról beszámoltunk – az ügyfélkapun keresztül kapott hivatalos iratból értesült, hogy leváltották minisztériumi osztályvezetői állásából, felezték fizetését és visszasorolták kormánytisztviselői státuszában. A szakmai okokról Lázár tömören, egyéb indoklás nélkül azt írta: „a minisztérium több területet és számos munkatársunkat érintő átszervezést hajt végre a hatékony munkavégzés érdekében”.
A csütörtökön történtekre, arra, hogy Jékely Berta munkaviszonyát – érdemtelenségre tekintettel – azonnali hatállyal, 2024. december 19. napján felmentéssel megszüntette, már kicsit részletesebben válaszolt a miniszter. Tette ezt azután, hogy Magyar Péter Facebook-posztjából, amiről szintén írtunk, kiderült: Tarr feleségét ugyancsak az ügyfélkapunk keresztül értesítettéj nem sokkal a minisztériumi karácsonyi ünnepség után az elbocsátásáról, húsz év munkaviszony után, végkielégítés nélkül, öt nappal karácsony előtt.
Lázár János magyarázata szó szerint: „Azt azonban nem tudom, és nem fogom soha elfogadni, hogy valaki kormánytisztviselőként aktívan részt vegyen a kormány ellen hergelő kampányokban, azt pedig kifejezetten tisztességtelennek tartom, hogy valaki munkavállalóként a munkáltatója ellen irányuló valótlan tartalmú kijelentéseket terjesszen. Mindez összeegyeztethetetlen a közszolgálattal. Nem kötelező a kormánynak dolgozni, bizonyára a piacon is szükség van ilyen jó szakemberekre.”
A lefokozás után ki is rúgták Tarr Zoltán feleségét Lázár János minisztériumátólMenesztették minisztériumi osztályvezetői állásából Tarr Zoltán feleségét, a műemlékvédelmi botrány lehet a háttérben