drágulás;költségek;társadalmi egyeztetés;kormányjavaslat;okmányok;személyi igazolvány;

- Drágítaná az Orbán-kormány az okmányok kiváltási díjait, még a személyi igazolványért is fizetni kellene

Ideiglenes személyiért 3100 forintot, a személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványért 3700 forintot kérnének el. A javaslatot máris társadalmi egyeztetésre bocsátották, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy elolvasható a kabinet hivatalos oldalán.

Társadalmi egyeztetésre bocsátották az Egyes okmányok kiállításával és a postai kézbesítéssel kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről szóló rendeletet, amelyet Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter jegyez. Eszerint fizetős lesz többek között a személyi igazolvány kiálítása is, ami eddig illetékmentes volt – írja Pénzcentrum az Orbán-kormány honlapján közzétett dokumentumok alapján. 

A portál tételesen ismerteti a jogszabálytervezethez mellékelt táblázatot, amelyből kiderül, hogy az állandó személyazonosító igazolványért 7700 forintot gombolnának le a magyar állampolgároktól, aki postán kéri a plasztiklap kiküldését annak kétezerrel többet, pontosan 9700 forintot kellene fizetnie 2025 januárjától, ha a tervezetből rendelet lesz. Az ideiglenes személyiért 3100 forintot, a személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványért 3700 forintot kérnének el. A postázás minden esetben további 2000 forinttal drágíthatja az okmányainkat.

Még durvább, hogy aki az Európai Unión kívülre akar utazni, annak a magánútlevele, sőt, a második magánútlevele is 17 000 forintot érhet, a 12 év alatti gyermekeknek „csak” 8500 forint a tarifa, ami az életkor növekedésével egyre drágulhat. A diplomata-, a külügyi szolgálati, a szolgálati és a hajós- szolgálati útlevél díja 20 ezer forint lesz, bár ez az emberek többségét nem érinti.

A magyar kormányfő bejelentette, január 1-jétől az eddigi 12 helyett 22 közúti határátkelő lesz szabadon átjárható, a határmenti települések lakói jelentősen rövidebb úton érhetnek Romániából Magyarországra és fordítva.