tárgyalás;Orbán Viktor;csatlakozás;Bukarest;schengeni övezet;Marcel Ciolacu;

- Orbán Viktor: Marcel Ciolacu és én közös politikai akcióval értük el Románia schengeni tagságát

A magyar kormányfő bejelentette, január 1-jétől az eddigi 12 helyett 22 közúti határátkelő lesz szabadon átjárható, a határmenti települések lakói jelentősen rövidebb úton érhetnek Romániából Magyarországra és fordítva.

A két országnak történelmi sorsközössége ven, és tudjuk, „a szomszéd sikere is kell, ahhoz, hogy te is sikeres legyél” – jelentette ki Orbán Viktor minszterelnök Marcel Ciolacu román kormányfővel közös bukaresti sajtótájékoztatón annak alkalmából, hogy Románia januártól – Bulgáriával együtt – a schengeni övezet teljesjogú tagja lesz.  – Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit. Ez most megtörtént. Nehéz feldadat volt, megtörténhetett volna 13 évvel ezelőtt is, de eddig mégsem történt meg – magyarázta.

Orbán szerint kettejüknek olyan politikai akciót kellett végrehajtaniuk, amely ezt a 13 éves szakaszt hirtelen egy sikertelenségből átvitte a sikerességbe. Ennek lényege az volt, hogy megnézték mely országok támogatják, és melyek ellenzik a schengeni bővítést, akiket meg kellett győzniük az ellenkeződjéről. Mint mondta, Budapestről és Bukarestből nem is tudjuk pontosan felmérni, hogy a határmenti régiókban élő román és magyar emberek számára milyen nagy jelentőségű ez a változás.

– Ma 12 közúti határátkelőhely van Magyarország és Románia között. Január -jétől ezeknek a száma megnő 22-re, hiszen, amit eddig csak részlegesen lehetett használni, most már szabadon lehet. Ez azt jelenti, hogy ha két szomszédos határmenti településről át akartak menni a másikba, 37 kilométert kellett megtenniük az emebereknek, hogy az eddigi közúti átkelőt elérjék, ez most megfeleződik, mintegy 20 kilométerre – Mondta Orbán Viktor, aki hisz abban, hogy új korszak kezdődik a két ország kapcsolatában bizalom, gazdaság és energiabiztonság szempontjából is, mondván csak tavaly 1,75 milliárd köbméter gázt vettek Románián keresztül, és a nukláris ftőanyagok is szomszédunkon keresztül érkezik hozzánk.

Marcel Ciolacu román miniszterelnök barátjának nevezte Orbán Viktort. – Románia teljesjogú tagja lett a schengeni övezetnek, és együtt ünnepeljük ezt a sikert és népeink barátságát – mondta, majd Megköszönte a magyar kormányfőnek az övezetehez való csatlakozás ügyében a „döntő támogatást”. Szerinte ez, a románok és a román – és hozzátette, a magyar – gazdaság számára kiemelt cél, ami egyből 2 százalékos gazdasági növekedést jelent, nem vált volna lehetővé, ha nem Magyarország tölti be az EU soros elnöki tisztségét. Ciolacu „kapunak” nevezte Magyarországot, amelyen keresztül eljutnak a román termékek Európába. Kiemelte, Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel „a nagy projektekben való együttműködésről” tárgylat, Magyarországot pedig Románia legfontosabb gazdasági-kereskedelmi partnereként említette. Marcel Ciolacu Külön kitért a Kelemen Hunor vezette RMDSZ-szel való jó kapcsolatára, arra, hogy remekül együttműködnek a kormányzásban.

Az eset még 2018-ban történt, olyan ítélet született, amely korábban igényként fogalmazódott meg.