Zűrzavarosnak nevezhető a világpolitikában a 2024-es, „szuper választási év”, amikor a földkerekségen több mint 70 országban rendeztek választást. Egy éve aggódva tekintettünk az új esztendő elé. Szorongásaink nem voltak alaptalanok. Donald Trump győzelme Amerikában kiszámíthatatlanná teszi az amúgy is oly bizonytalan nemzetközi politikai viszonyokat. A megválasztott elnök amolyan miniszterelnöki szerepet szán Elon Musknak, akinek még egy olyan megnyilatkozása sem volt, ami némi reményt adna arra, hogy a következő amerikai adminisztráció nem ellenségként tekint az Európai Unióra. Musk az eltelt hetek alatt megkérdőjelezte Ukrajna önállóságát, és kiállt a német szélsőjobboldali AfD mellett. Megérhetjük azt, hogy Musk mellett Trump visszafogott személyiségként tűnik fel.
Az egész világrendet megrendíthetné, ha Trump adminisztrációja csökkentené a NATO szerepét, s ha az Egyesült Államok már nem lenne elkötelezett szövetségesei biztonságának szavatolásában. A szövetség már rég kikerült – ahogy Emmanuel Macron 2019-ben fogalmazott – agyhalott állapotából, az Ukrajna elleni orosz agresszió nyomán erősebbé vált, mint valaha. Pozícióit még jobban kiépítette a 2024-es évben. S az eddiginél is fontosabb szerep hárulhat rá, hiszen egyre jobban fel kell vérteznie magát Oroszország hibrid támadásai ellen. Már nem csak ha-
ckertámadásokról, dezinformációs kampányokról van szó:
megszaporodtak a tenger alatti kábelekkel szembeni szabotázsakciók és gyanús robbantások. E támadások is rámutatnak a nyugati demokráciák sérülékenységére.
Ukrajna is aggodalommal tekint Washingtonra. Kijev súlyos helyzetbe került a hadszíntéren. Ha az ország nem kapna fegyvereket Washingtontól Trump beiktatása után, akkor úgy fél évig tudna ellenállni az orosz rohamoknak. Szakértők szerint azonban Trumpnak nem állhat érdekében, hogy elengedje Zelenszkijék kezét, bár azt az ígéretét biztosan nem tudja beváltani, hogy 24 óra alatt elérje a háború végét.
Hogy Ukrajnában vagy a Közel-Keleten béke lesz-e 2025-ben, ez a jövő zenéje. Izrael katonai fellépése nyomán azonban komoly geopolitikai változásoknak lehetünk tanúi: a Hamász, a Hezbollah és Irán meggyengült, s az új évben a jemeni húszik kerülhetnek az izraeli hadsereg célkeresztjébe. Kedvező fejlemény Bassár el-Aszad bukása is, de még korántsem biztos, hogy valódi demokratikus átmenetnek lehetünk tanúi Szíriában.
Európa felemás éven van túl. A populizmus térnyerése a szeptemberi keletnémet tartományi választáson is egyértelművé vált az AfD megerősödésével, de illusztris példája a megsemmisített román elnökválasztás is. Szlovákiában Robert Fico az ellene elkövetett merénylet után még határozottabban halad az illiberalizmus felé, például a Putyinhoz való közeledésével. Varsóban Donald Tusk kormányának még most sem sikerült stabilizálnia a hatalmát, de kedvező fordulatot jelenthet a jövő évi elnökválasztás.
Orbán Viktor ugyanakkor nem foglalta el Brüsszelt. Sőt, mintha már attól tartana, hogy Brüsszel foglalja el Magyarországot. Még ha ez képtelenség is, látható: egyre zavarosabb az az ideológia, amit képvisel. És ha a hatalmasok érzik a közelgő véget, akkor az sosem jelent jót az adott országra nézve.
Orbán külpolitikai törekvései nem alakultak úgy, ahogy remélte. Vlagyimir Putyin érezhetően nem értékeli kellőképpen a magyar kormányfő Kreml-barát politikáját. Az Európai Parlament jobbra tolódott ugyan, de az erőviszonyokon az sem változtatott, hogy a magyar kormányfő által fémjelzett Patrióták Európáért frakció a harmadik legnagyobb lett az Unió parlamentjében.
Az EU szempontjából aggasztó két legfontosabb állama, Németország és Franciaország idén kialakult belpolitikai válsága. Egyiket sem lesz könnyű megoldani, pedig ez kulcskérdés lenne Európa jövője szempontjából.
Az idén sincs okunk túlzott derűlátással tekinteni a jövő év elé. A jobboldali populizmus tovább erősödhet, például Andrej Babiš várható győzelmével az őszi cseh választáson. Ám akadnak kedvező jelek: az illiberalizmus sem örök, Magyarországon, Szerbiában és Georgiában nem leplezhető mind súlyosabb válsága. Talán pislákol a remény.