„Eddig sem volt itt már az a nagy »határosdi«” – mondta Sándor Nagyváradon, egy Lidl parkolójában. A férfi – önmeghatározása szerint – félig román, félig magyar, jó ideig Amerikában dolgozott, ahol egyébként ő is csak egy volt a bevándorlók közül.
Mint arról többször írtunk, 2025 január elsejétől Románia a schengeni zóna része lett, ami annyit jelent, hogy immáron Magyarországról határellenőrzés nélkül lehet átsuhanni Romániába és vissza.
Sándor szerint az utóbbi években már itt sem volt nagy felhajtás, talán ha egyszer fordult elő, csúcsüzemben, nyár végén, amikor a nyugatra távozó román vendégmunkások eldugították a határátkelőt, hogy félórát kellett várnia. Szerda reggel óta viszont teljesen eltűnt a határellenőrzés, ottjártunkkor, csütörtök délelőtt az ártándi közúti átkelőhelyen a korábban letett és egyelőre fel nem szedett sárga fekvő rendőrök miatt kellett csak lassítani. Azonban Sándor szerint ez nem tartotta vissza a „menőzőket”, volt aki 100-al vette be a volt határsávot.
Európa keleten is határtalan lesz, de ennek sem örül mindenkiTalálkoztunk Kádár Jánossal is – tényleg így hívták a Biharból érkezett férfit, aki egy erdélyi zászlót szorongatott. Kádár a feleségével és a lányával a határ menti talponálló mellett ünnepelte a schengeni határegyesítést, azaz azt, hogy annyi év után már teljesen szabadon járhat át Magyarországra. A román oldalon többekkel is beszéltünk, akik úgy vélték: amilyen jelentéktelen volt a schengeni határ eltűnése, idővel annyira jelentősebb lehet majd ennek a hatása. Egy olyan férfivel is beszéltünk, aki megkockáztatta, hogy idővel elmosódik az „egykori rossz döntés” – Trianon – hatása is. Azonban – folytatta – ez a folyamat évtizedekben lesz mérhető, de „az egyszer lebontott határvonalat már nehezebb lesz visszacsinálni a politikusoknak” – vélekedett. Azért szerinte nem lehetetlen:
a két országban sokak fejében még sokáig ott marad a határvonal.
Kicsivel odébb kevésbé emelkedett a hangulat. „Nem tudom, hogy mi lesz” – somolyogtak a magyar oldalon a román útmatricát áruló kis boltban. A schengeni rendszer pár nappal ezelőtti életbe lépése óta nagyságrendekkel esett a forgalmuk, hiszen aki tud, az már nem igazán áll meg a határon, hanem suhan egészen Nagyváradig, ahol a nagybevásárlással együtt intézi az autópályamatrica megvásárlását. Arra a kérdésünkre, hogy sokan járnak-e át innen Romániába, azt mondta egy férfi: „Legalábbis sokkal többen mint tíz éve.” A környéken munkahely a román oldalon akad, de a magyar bevásárlóturizmus is erősebb. Még a harmatgyenge forint mellett is megéri a román oldalon bevásárolni, mivel 20-30 százalékkal olcsóbbak az árak mint Magyarországon.
„Tudja mi a különbség Magyarország és Románia között? Hát ez!”
– mutatta egy férfi az autópálya-matricáját. A román egynapos jegy 1300 forint körül van, míg Magyarországon az egynapos megfelelője cirka négyszer ennyibe kerül. Arra a kérdésre, hogy mit szólnak Orbán Viktor miniszterelnök megnyilvánulásához, hogy aki szerint Romániában jobb az élet, az menjen oda, csak nevetnek a magyar határon is.
»Menjen. Akkor meglátja, hogy mennyivel olcsóbb ott minden. Szabad a határ«.