Mint ismert, Varga Mihály expénzügyminiszter a jegybankelnöki székbe ül át, tárcavezetői mivoltáról pedig a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) új vezetése feltétlen szükségét érezte fizetett hirdetés formájában dicshimnuszt zengeni. A hirdetést a 444 szúrta ki a Portfolio oldalán, ahol azóta is megtekinthető a fő üzenet: „KÖSZÖNJÜK, MINISZTER ÚR! Pénzügyminiszteri tevékenysége alatt sok kiemelkedő eredmény született a magyar gazdaságban.”
A hirdetés fel is hívja a figyelmet, hogy kattintsunk a részletekért. Ha ezt megtesszük, akkor 13 pontba szedve olvashatók a sikerek. Ezek között egészen régi eredmények is megtalálhatók, például, hogy 2001-ben -24 éve, még az első, 1998 és 2002 közötti Orbán-kormány idején - 52 százalékra javult a GDP-arányos államadósság, ami a rendszerváltozás óta a legalacsonyabb. Azt nem jegyzik meg, hogy ez akkor valóban így volt, azóta pedig az egekbe lőtt és jelenleg 74 százalék körül áll.
Szintén jókorát ugorva vissza az időben kiemelik azt is, hogy Varga Mihály idején a rendszerváltozás óta legfegyelmezettebb költségvetési gazdálkodás volt, ugyanis 2016-ban - tehát 9 éve - 1,8 százalékra javult a költségvetési hiány. Itt ugyancsak nem teszik hozzá a mostanában látott adatokat, például, hogy a 2024-es adatot 4,5 százalék köré becsülik.
Ugyancsak szemet gyönyörködtető számnak tűnhet a legnagyobb magyarországi GDP-növekedés, amely a hirdetés szerint Varga Mihály miniszterségéhez kötődik idején, 2018-ban 5,4 százalékkal, 2021-ben 7,2 százalékkal bővült a gazdaság. Azóta technikai recesszió is volt Magyarországon, de ez szintén hiányzik a felsorolásból.
A magyar gazdaság kijött a technikai recesszióból, de 2023 így is elveszett év leszMagyarország és az IMF-hitel viszonyának pedig két pontot is szántak: egyrészt kiemelik, hogy határidő előtt, 2013-ban visszafizettük az IMF-hitelt, másrészt hangsúlyozzák, hogy Varga Mihály pénzügyminisztersége alatt Magyarország nem vett fel hitelt az IMF-től. Mástól - például a kínaiaktól - ugyan vett fel a hitelt az Orbán-kormány, de ezt szintén nem tartották fontosnak megemlíteni.
Pert nyert elsőfokon a DK, ki kell adni a kínai hitel részleteitA többit ide kattintva lehet elolvasni.
Az NKIK-nak amúgy tavaly november óta van új vezetése, a 24 éven át helyén lévő Parragh Lászlót a szintén NER-rel jó viszonyt ápoló Nagy Elek váltotta az elnöki székben.
„Remélem, az Orbán-kormány nem lazítja fel teljesen a költségvetési politikát, az nagyon kockázatos lenne a pénzügyi stabilitás szempontjából”