Nicola Benedetti;Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivál;

- Vészharangot kongat az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivál igazgatója

"Az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivál elveszítheti vezető pozícióját a világ legjelentősebb művészeti eseményeinek sorában, ha nem kap jelentős állami és magántámogatást" – figyelmeztetett Nicola Benedetti, az intézmény vezetője a The Guardiannak adott interjújában. A Grammy-díjas hegedűművész, aki 2022 óta áll a patinás rendezvény élén, kiemelte: a jelenlegi finanszírozási válság már a 2025-ös programot is érinti.

A fesztivál költségvetése drámai mértékben zsugorodott az elmúlt években.

Míg 2019-ben 13,85 millió fontot (csaknem 7 milliárd forintot, és mai inflációs árfolyamon mintegy 17,4 millió fontot) tudtak művészeti programokra fordítani, addig 2023-ban már csak 12,8 millió font állt rendelkezésre. Az elmúlt két évben felhalmozott veszteséget pedig csak az adókedvezmények mérsékelték valamelyest.

A skót kormány nemrég bejelentett 34 millió fontos kulturális támogatása, melyből 4 millió font kifejezetten a fesztiváloknak jut, Benedetti szerint már túl későn érkezett ahhoz, hogy érdemben befolyásolja az idei programot. A megszorítások miatt például az eddig látványos nyitóeseményt – mely korábban az Edinburgh-i várban, a Tynecastle Park stadionban vagy az Usher Hallban került megrendezésre – idén kénytelenek voltak törölni.

A járvány okozta 2020-as teljes leállás és a 2021-es korlátozások után most a kormányzati támogatások csökkenése miatt kétszeresére kellett növelni a filantróp forrásokból származó bevételeket csak azért, hogy szinten tudják tartani a költségvetést. Benedetti szerint ez a helyzet már a rendezvény nemzetközi reputációját veszélyezteti, ezért sürgeti magánszemélyek és vállalatok fokozott szerepvállalását a művészetek támogatásában. A 2027-ben 80. évfordulóját ünneplő fesztivál igazgatója különösen aggasztónak tartja, hogy a folyamatos forrásmegvonások a skót művészeti élet egész ökoszisztémáját veszélyeztetik. 

Sokan jól eltöltik majd vele az időt.