„Nem ragaszkodom a hatalomhoz. Mindent megteszek azért, hogy csendben és nyugodtan átadjam ezt a hatalmat egy új generációnak. Mert remélem, hogy én és önök is az új kormány alatt fogunk még élni (...) Ezért nagy előnyöm, hogy nem erővel próbálom megtartani a hatalmat ”- jelentette ki a belarusz diktátor az ortodox karácsony napján a lahojszki Csodatévő Szent Miklós-templomban tartott beszédében az ország állami hírügynöksége, a Belta beszámolója szerint.
Aljakszandr Lukasenka az emberekhez fordulva hangsúlyozta, hogy komoly kihívás előtt állnak: „Meg kell majd határoznunk egy normális kormányt, egy normális elnököt. Egy olyan kormányt, amely világosan kijelöli, hogyan fog fejlődni országunk. Nem fogunk kitérni ez elől. Erről szól a generációváltás. Nem azt mondom, hogy holnap elmenekülök valahová. Amíg egészséges vagyok, itt maradok. Bármilyen pozícióban is leszek, tovább fogok dolgozni azért, hogy megőrizzük mindazt, amit saját kezünkkel teremtettünk.”
Gyakorlatilag uralkodói jogokkal ruházta fel saját magát és családját Aljakszandr LukasenkaAljakszandr Lukasenka: Miért kellene valakinek egy olyan férfi, aki nem tudja megkülönböztetni a pisztolyt és a géppuskát?Később nem állhatta meg, hogy ki ne térjen Ukrajnára, egészen pontosan az ország elnökére. „Miért viselkedik így Volodimir Zelenszkij? Régebben jó kapcsolatban voltunk vele, csakúgy, mint kis családom. Miért nyafog? Mi hiányzik neki? Parancsot kapott, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy az országot bevonják a háborúba?” - tette fel a kérdést. Lukasenka egyben azt hangoztatta, belarusz politikai rendszere stabilabb, mint Ukrajnáé.
Mondhatják, hogy diktatúránk van, vagy valami mást. Nézzék, jobb egy olyan diktatúra, mint Fehéroroszországé, mint egy olyan demokrácia, mint Ukrajnáé. Ezt el kell viselnünk. Soha nem inoghatunk meg”
- fogalmazott.
Nem tartja magát diktátornak a belarusz diktátor