Meglepte a kormányzatot, hogy korrupció miatt szankciós listára tette a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető, a titkosszolgálatokat is felügyelő Rogán Antalt, az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma alá tartozó Külföldi Vagyont Ellenőrző Hivatal (OFAC). A Kormányzati Tájékoztatási Központ nem válaszolt arra kérdésünkre, hogy mikor értesült a miniszter az amerikai döntésről. Ugyanakkor Lázár János építési és közlekedési miniszter – aki korábban a hírszerzést is felügyelte – egy tegnapi sajtótájékoztatón a Népszava kérdésére elismerte: csak a hivatalos bejelentés napján, kedden szembesültek a döntéssel. Azaz a jelek szerint a hírszerzés sem értesült előzetesen a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter súlyos szankcionálásáról. Ez azért érdekes, mert a 2014-es kitiltási ügyek idején még felkészültebbek voltak: akkor a kormánypárti sajtó írta meg, hogy egyes magyar hivatalnokokat, közük az adóhivatal vezetőjét kitiltottak az Egyesült Államokból.
Lázár János – a Fidesz központi kommunikációs direktívájának megfelelően – David Pressman távozó nagykövet magánbosszújának próbálta beállítani a szankciót. Arra a kérdésünkre viszont már kitérő választ adott, hogy ha valóban csak politikai provokációról van szó, akkor biztosak-e abban, hogy az amerikai kormányváltás nyomán Donald Trump elnöki beiktatása után Rogán Antal lekerül a listáról. Lázár János erre úgy reagált: ő ilyet nem mondott.
Válaszolt a Miniszterelnöki Kabinetiroda, pitiáner bosszúnak tartja Rogán Antal szankciós listára tételét az Egyesült ÁllamokbanRogán Antalt feketelistára tették, és ez akár még Donald Trumpnak is szerezhet kellemetlen perceketMiután szankciós listára tették Rogán Antalt, az OFAC rögzítette: ez azzal is jár, hogy ha a politikusnak van vagyona az Egyesült Államokban, akkor azt befagyasztják. Arra viszont nem tért ki az OFAC, hogy van-e mit zárolni. Az amerikai hivatal nem válaszolt lapunknak arra a kérdésre, hogy tudnak-e olyan, az Egyesült Államokban lévő vagyonról, ami Rogán Antalhoz köthető. Nem válaszolt a Rogán Antal alá tartozó Kormányzati Tájékoztatási Központ sem arra kérdésre, hogy vannak-e a miniszternek, vagy vele üzletileg együttműködőknek az Egyesült Államokban vagyonelemei.
Rogán Antal vagyonnyilatkozatában nincs nyoma amerikai érdekeltségnek – de komolyabb vagyonnak igen. Ez utóbbit többek között az elhíresült találmánya alapozta meg.
Donald Trump kegyeire szorulhat Rogán AntalSzankciós listára tette Rogán Antalt az Egyesült ÁllamokRogán Antal, Csík Balázs és Lengyel Csaba egy évtizede egy elektronikus aláírási találmány bejegyzését kérték az illetékes magyarországi és svájci szervektől – közölte néhány hónappal 2016-os, váratlan bezárása előtt a Népszabadság. A kérelemre 2017-ben utóbbi hivatal adott nálunk is érvényes, nemzetközi oltalmat. De Rogánék már 2016-ban megállapodtak az ötlet hasznosítására azzal a 2014-ben Csík Balázs és Lengyel Csaba alapította Mobilsign Kft.-vel, amit az ügylet idején épp a kabinetminiszterhez több ponton kapcsolódó ügyvéd, Kertész Balázs exfelesége, Pozsgai Petra vezetett és birtokolt. Utóbbiak a cég akkori székhelyét is felesben jegyezték. A miniszter feltalálótársai 2017-ben visszavették a Mobilsignt, de hét éve már csak Csík Balázs a gazda. A Mobilsign néhány százmilliós bevételei honlapjuk tanúsága szerint legalább részben az e-aláírást nyíltan alkalmazó Magyar Telekomtól származnak. Rogán Antal vagyonbevallásainak tanúsága szerint a miniszter 2017 óta évente 25 milliótól 408 millió forintig terjedő találmányhasznosítási díjat kap a Mobilsigntól. Így – a feltalálói minősítést vállaló, de hasonló képességeket se előtte, se azóta nem mutató – miniszter a találmányból tavalyelőttig összesen 1,3 milliárdhoz jutott.
A feltalálótársak addig sem számítottak teljesen ismeretlennek. A Népszabadság már 2013-ban felhívta a figyelmet arra, hogy az akkor Rogán Antal vezette Fidesz-frakció egy elrejtett törvénymódosítás révén olyan „rendszerauditra” kötelezi a hazai közműcégeket, amit lényegében csak a Hunguard Kft. nyerhet el. Az 1990 óta működő, szerény forgalmú cég többsége 2011-ben került Csík Balázshoz, amit most is magáénak tudhat. Lengyel Csaba pedig, 2013 óta, hol ügyvezető, hol, amiként jelenleg is, résztulajdonos. Bár a vádat úgy a kormánypárt, mint a cég, tagadták, a közművek zöme mégis csak a Hunguardot bízta meg számlázása „tanúsításával”.
Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Rogán Antal ellen a DK