feljelentés;tüntetés;Egyesült Államok;Vona Gábor;szankciók;Rogán Antal;David Pressman;

A Momentum Mozgalom tüntetése Rogán Antal ellen 2024. február 14-én

- Vona Gábor feljelentést tett és tüntetést szervez a Rogán lemondatásáért

A 2RK elnöke Magyar Pétertől kölcsönözte a vasárnapra, céljai szerint a haza becsületéért is tartandó demonstráció címét: „Vége van, Tóni!”

Feljelentést tettem az Egyesült Államok nagykövete által megfogalmazott súlyos korrupciós vádak nyomán. Indítványoztam, hogy amennyiben lehetséges a bűnüldöző hatóságok által kerüljön meghallgatásra a távozó nagykövet is – közölte Facebook-oldalán Vona Gábor. A jobbik egykori a Második Reformkor (2RK) jelenlegi elnöke szerint világos a Rogán Antal, a Miniszterelenöki Kabinetirodát vezető miniszter amerikai szankciós listára helyezésének háttere, az egész ügy mögött meghúzódó, az amerikai és magyarországi választásokat is érintő körülmények, valamint a személyek közötti politikai ellentétek.

– Ugyanakkor mivel egy szövetséges állam hivatalos személye azt állította, hogy a kormányban esetlegesen bűnszervezet kereteiben folytatnak korrupciós bűncselekményeket, két dolgunk maradt: megtenni a feljelentést és szervezni egy tüntetést, amit vasárnap 16.00-kor tartunk Budapesten a Március 15. téren – fogalmazott Vona Gábor.

A tüntetés Facebook-eseménye szerint a szófordulat, amivel meghirdették a demonstrációt, igencsak hajaz Magyar Péter szófordulatára: „Vége van, Tóni! Tüntetés Rogán Antal lemondásáért és a haza becsületéért. Hozzátették még, hogy a tárcavezetőnek mennie kell, a felszólalók között szerepel Vona Gábor és Puzsér Róbert publicista is.

Az önkormányzat szerint van másik út, de az leginkább csak papíron létezik. Riport.