fizetés;Kiss László;Óbuda;korrupciógyanú;Sára Botond;

- Az óbudai önkormányzat szerint Kiss László a börtönből is ellátja munkáját, így jár neki a fizetés

Egyben jelezték, más esetekben nem volt ilyen buzgó a kormányhivatal. 

Még kedden késő délután kapta meg Sára Botond főispán törvényességi felhívását az óbudai önkormányzat, melyben kéri, hogy a képviselő testület, mint munkáltató, vonja vissza a polgármester fizetését, valamint kezdeményezze annak visszafizetését - közölte egy csütörtöki, lapunknak is megküldött tájékoztatásában a III. kerületi helyhatóság. 

Mint korábban mi is hírt adtunk róla, egy reggeli Facebook-videóban a főispán arról beszélt, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló polgármesternek nem jár fizetés, mivel jelenleg különféle korrupciós bűncselekmények gyanújával jelenleg börtönben van. Sára Botond így törvényességi felhívással él a képviselő-testület felé és amennyiben azt továbbra is támogatja, hogy Kiss László kapja meg fizetését, akkor érvényt szereznek, hogy a polgármester visszafizesse a jogalap nélkül felvett pénzeket. 

Az önkormányzat szerint a kerületvezető a börtönből is ellátja teendőit: Előterjesztéseket ír, összehívja a testületi ülést, polgármesteri utasítást ad ki – mindezt jogszerűen, hivatalos úton; az önkormányzat döntéseiért pedig jelenleg is felelősséggel tartozik. Munkavégzése és felelősségvállalása miatt tehát jogszerűen kapja fizetését.

Az önkormányzat furcsának tartja, hogy a kormányhivatal ilyen buzgó a jelenlegi polgármesterrel kapcsolatban, miközben néhány évvel ezelőtt Bús Balázs egykori polgármester, önkormányzati képviselőként és a Nemzeti Kulturális Alap (NK) alelnökeként összeférhetetlenül egy éven keresztül vette fel párhuzamosan fizetéseit, ezt mégsem fizetették vissza vele. Mi több, teljesen rendben lévőnek találták a gyakorlatot.

Éppen ezért kénytelenek politikai szándékot felfedezni a főispán mondatai mögött. „Elgondolkodtató ez azért is, mert mint köztisztviselő számára nem megengedett, nem etikus-e tisztségében tetszelegve politikai játszmákba bonyolódnia. De utalnánk arra is, hogy az államapparátus nem volt ilyen elkötelezett, amikor a büntetőeljárás alá vont Völner Pál illetményének visszafizetéséről kellett volna ítélkeznie” - zárul a közlemény, amelynek végén jelezték: Óbuda-Békásmegyer képviselő-testülete következő rendkívüli ülésén tárgyalni fogja a főispán törvényességi felhívását.

Cserébe az intézmény is részt vesz a NER-cég belső képzési rendszereinek fejlesztésében.