A Budapest Bábszínház ügyvezetője Ellinger Edina marad, a Margitszigeti Színház igazgatója továbbra is Bán Teodóra lesz, míg a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházat Zalán János vezetheti majd.
A Kolibri gyermekszínházat 1992-ben hozta létre Novák János, és azóta ő vezette, ám a 72 éves művész a mostani igazgatói pályázaton már nem indult. Zalán János kinevezése a Kolibri élére nem meglepetés. A színház társulata a főrendezőt, Vidovszky Györgyöt támogatta: 51 ember, a stáb 88 százaléka szavazott rá, míg Zalán János egy szavazatot kapott, ennek ellenére a november 25-én összeült, a pályázókat meghallgató bizottság az ő kinevezését ajánlotta a kulturális és innovációs miniszternek a HVG forrásai szerint. Zalán támogatói a bizottságban a minisztérium által delegált tagok voltak. Zalán János 2020. október 1-től 2022-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetem megbízott oktatási rektorhelyettese, továbbá 2015–2023 között a (Pesti) Magyar Színház igazgatója volt.
Változás folytatássalAz Index péntek reggel egyébként még arról jelentetett meg cikket, hogy a miniszter meggondolta magát Zalán János kinevezésével kapcsolatban, sőt, azt sejtette az írás, a (Pesti) Magyar Színház éléről Zalán valójában a teátrum nem megfelelő gazdálkodása miatt távozhatott 2023-ban. A portál meg is kérdezte a tárcát, hogy a (Pesti) Magyar Színház igazgatóváltásakor történt-e feljelentés ismeretlen tettes ellen költségvetési csalás, számviteli hiányosságok és hűtlen kezelés gyanúja miatt.