A MANYIba megérkezni olyan volt, mintha egy huszonöt éves osztálytalálkozóra jöttem volna. Ismerős arcok, átmulatott éjszakák és csodás napfelkelték kedves árnyai, akik akkor is mosolyogtak, és most is fülig ért a szájuk. Kruczler Mónit, az egyik szervezőt könnyű volt megtalálni. Próbáltunk elbújni, egy kicsit leülni és beszélgetni, de az emberek folyton csak jöttek, és köszöntek neki. A másik szervező Somogyi Endre, aki az elmúlt közel harminc évben Péter munkatársa és barátja volt. Endre kísérte el őt utolsó útjára, és jelenleg ő kezeli Kozma hagyatékát. Fontos feladatának tartja, hogy a következő években összegyűjtse, feldolgozza és közzétegye Péter munkásságának emlékeit, és bízik abban, hogy ez a kezdeményezés még mindig fontos azoknak is, akiket Péter inspirált, ő indított el a vizuális vagy önismereti útjukon.
A MANYI hátsó csigalépcsőjén masírozva egy kisebb terem adott helyet a frankhegyi szórólapoknak, plakátoknak és egyéb relikviáknak. A plakátokat Móni találta annak idején a telken, teljesen véletlenszerűen. Amikor Kozma Péter tíz évig nem lakott itthon, telekfoglalók lepték el a régi, kultikus helyszínt, és hajléktalanok kuckóztak a magánterületen. Valamilyen csoda folytán a régi plakátok mégis megmaradtak a romos házban, nem bántották azokat.
Ahhoz, hogy eljussál Frankhegyre, először a Normafáig, majd a csillebérci Konkoly-Thege útig kellett eljutnod, aztán egy könnyed séta a kis erdőn keresztül, végül leereszkedtél, és megérkeztél Kozma Péter frankhegyi telkére.
A gazdagréti lakótelep felett emelkedő budaörsi domboldalon található helyszín a ’90-es évek elejétől a 2000-es évek elejéig fogalommá vált a hazai művészeti, zenei szubkultúrában.
1991-ben Kozma Péter meghívásának eleget téve fiatal, független ipar-, képzőművészek, valamint a Zeneakadémia végzősei gyűltek össze Frankhegyen azért, hogy egy héten keresztül alkossanak. Így nyert teret a természetben a vizualitás, és a fiatal művészek a helyszín adottságait megőrizve és kihasználva valósították meg elképzeléseiket. Az installációkat hétvégén mutatták be, először csupán egy szülinapi bulival zárták le az egyhetes alkotótábort.
Kozma Péter természetesen továbbgondolta a történetet, és egy esztergomi bulin odalépett Bicskei Tituszhoz (a későbbi Bëlga együttes egyik tagjához), aki akkoriban már DJ-ként acidzenéket játszott, és Tadeusz barátjával X-LAB néven már bulikat is szervezett, mindig más-más helyszínre vándorolva. Péter megkérdezte Tituszt, hogy segítene-e neki, mert Frankhegyen van egy családi telek, ahol lehetne bulikat rendezni, a természeti környezet és a helyszín adott.
Egy FMK-buli alkalmával Kruczler Móni a bejáratnál megkérdezte Kozmát: miben kellene segíteni? Ez a kérdés volt a kezdete Móni és Kozma közös munkájának és barátságának, ami Péter haláláig megmaradt. Ugyancsak ebben az időszakban ismerte meg Péter Somogyi Endrét, akivel szintén haláláig tartotta a kapcsolatot. Tituszt és Tadeuszt pedig már egy kisebb közösség követte tűzön-vízen át, egyfajta városi sámánizmus volt ez, és a társaság vándorolt a DJ-kkel a különleges helyszínekre, így Frankhegyen is ott volt a helyük.
A kétezres évek elejére Frankhegy igazán vibrálni és élni kezdett. A muzsika, a fények és a természet vonzotta azokat az embereket, akik a szabadságra vágytak, akik megengedték önmaguknak és a szervezőknek, hogy elvarázsolják őket.
