Bár az ageizmus csúnya dolog, el kell fogadni: Soros György mint politikai termék (George Birnbaum Fidesz-tanácsadó, a legendás Finkelstein üzlettársa vallotta be egy interjúban, hogy az általuk kitalált sorosozás egy primitív, de hatékony marketingfogás – „Ez volt az összes termékünk közül a legegyszerűbb. Csak be kellett csomagolni és piacra dobni.”) kiöregedett. Az újabb választógenerációk nem ismerik, a régebbiek számára meg unalmas, miközben 80-as IQ fölött mindenkinek nyilvánvaló, hogy a környező világ valódi veszélyei közül egyikhez sincs köze. Nemhogy a háború, de még a „szankciós infláció” sem kapcsolható hozzá, mivel nem dönt szankciókról.
Igaz, Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke sem – a szankciókról az uniós kormányfők döntenek, például Orbán Viktor, aki rendre megszavazza őket a többiekkel együtt –, de ezt az ellentmondást könnyen át lehet hidalni kétharmados médiafölénnyel. Át is hidalják: most épp Webert próbálják felépíteni az új, frissített Sorossá, Magyar Pétert pedig valamiféle Weber-kreatúrává. „Ha nincs Weber, nincs Péter” – ezt a szlogent kellene (kerül amibe kerül) az eszünkbe vésni, miután az előző, a „Brüsszel Peti” pont annyira volt hatékony, mint amennyire ötletes.
Zárójelbe: a Mini Manfred figuráját kiötlők tisztánlátásáról sokat elárul, hogy szerintük a világot már a beiktatása előtt új feszültséggócokkal teleszóró Trump valójában békepárti. „A háborúpárti erők a múlthoz tartoznak Brüsszelben is, de a csatát megvívjuk ellenük” – írják, ami igazán megnyugtató: így tehát már csupán egyetlen, minden ellenfelüket elpusztító nagy háború választ el minket a világbékétől.
Hogy a közelgő választásoknak akár kormányzással, a létező válságok hozzáértő kezelésével is neki lehetne futni, az láthatóan fel sem merül.
Igaz, erről sajnos mi, szavazók is tehetünk: volt itt másfél évtizede egy relatíve sikeres válságkezelő kormány (amelynek eredményeit Varga Mihály, sőt egy óvatlan pillanatában Orbán is kénytelen volt elismerni) – úgy is járt.