A Nemzeti Művelődési Intézet meghatározása szerint ideális esetben a kulturális alapellátás célja lenne többek között a közösségi és egyéni művelődés lehetőségeinek javítása, a nemzeti és nemzetiségi hagyományok megőrzése illetve a tárgyi és szellemi kulturális örökség hozzáférhetőségének biztosítása. Mindehhez a felelős közgyűjteményeknek és közművelődési intézményeknek az állam támogatást biztosít a központi költségvetési forrásokból. Csakhogy manapság a kultúra annak ellenére küzd számos problémával, hogy az Orbán-kormány az Európai Uniós átlag kétszeresét költi erre - ahogyan arra az Egyensúly Intézet, 2024-ben megjelent Hogyan legyen versenyképesebb a magyar kultúra? című elemzése is rámutatott.
Bár 2024-hez képest idén az állam kevesebbet fordít a kultúrára (1,8 százalék helyett 1,6 százalék), 2010-hez képest még így is jelentősen növekedett ez az összeg. 2025-ben 620,1 milliárd forintot szán a kormány a kulturális tevékenységek és szolgátatások finanszírozására, míg 2010-ben „csupán” 198,9 milliárd forintot költött erre. Az összeg még annak ellenére is figyelemreméltó, hogy az árak mintegy 70 százalékkal emelkedtek tizenöt év alatt: majdnem közel kétszer annyi anyagi forrás jut ebben az évben a kultúrára.
Lejárt a színházak fenntartásáról szóló 2020-as megállapodás, Budapest és Pécs is a minisztériumra várAhhoz, hogy a kulturális alapellátás ne csak a nagyvárosokban, hanem kisebb, kevesebb lehetőséggel bíró településeken, falvakban is megvalósulhasson, az ottani önkormányzatok aktív hozzájárulására lenne szükség. Irodalmi programok, kiállítások, koncertek rendszeres biztosításával és a közművelődési intézmények (például a művelődési házak) fejlesztésével - már ha van az adott településen. Ezt viszont az önkormányzat nem tudja megtenni anyagi támogatás nélkül: Erre a települések 2010-ben 11,8 milliárd forintot kaptak, míg
ez az összeg az idén 22,7 milliárd forint lesz. Árnyalja a képet viszont, hogy ez a támogatás a mintegy 3200 önkormányzat között elosztva nem jelent érdemi segítséget.
Összességében 2010 óta ugyan relatíve javult a helyzet, ám korai lenne arról beszélni, hogy a kultúrára elegendő forrást tud fordítani a költségvetés.
Szóval az önkormányzatokat bizonyos értelemben magukra hagyja az állam abban, hogyan valósítják meg a kulturális alapellátást és annak fejlesztését.
A helyzetet kérdésünkre Kristóf Luca, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa és a Szociológiai Intézet igazgatóhelyettese is megerősítette: – Az állam a kulturális részvétel növelésére jellemzően nem nagyon ad támogatást az önkormányzatok számára. Emiatt ezeket a funkciókat csak úgy lehet fejleszteni, ha van valami központi pályázat kiírva és akkor ahhoz közvetlenül pályázhatnak ezek az intézmények - ilyen volt például a Déryné program is. (A Vidnyánszky Attila által életre hívott kezdeményezés, a Déryné program „Színház mindenkinek!” jelmondattal jött létre 2020-ban, hogy felpezsdítse a vidék kulturális életét színházi előadásokat juttatva el szerte az ország minél több településére. - a szerk.) – Ez egy jó kezdeményezés, hiszen még olyan helyekre is eljutottak, ahol még művelődési ház sincs - de ez nem segíti a közművelődési intézmények fenntartását. Nagyobb szabású kezdeményezés viszont ezen kívül még a Lázár Ervin program volt csupán. (A Lázár Ervin programot a Déryné Művészeti Nonprofit Kft. és a Klebelsberg Központ valósítja meg, amelynek keretében diákoknak biztosítanak többek között színházi, táncművészeti, népzenei stb. előadásokat az egész országban. Csak a 2024/2025-ös tanévben például több mint 600 ezer tanulónak. - a szerk.) – A két programon kívül nemrég a kormány még a könyvtárak tartalmának szabályozására tett kísérletet, ez volt még egy nagyobb szabású törekvés a kulturális alapellátásban. A szakértő itt arra a 2024-ben felröppenő hírre utal, amelynek keretében az állam kísérletet tett a kultúra központosítására, mondván, szükség van az egységes kulturális módszertani koordinációra. A központosítással többek között bevezették volna, hogy a központi kuratórium döntése határozza meg, milyen könyvek kerülhetnek az egyes településeken a könyvtárak polcaira. – Olykor-olykor akadnak ilyen központosítási ötletek, de aztán egy ponton mindig rájön a kormány, hogy ez annyit nem érne számára, mint amennyi pénzbe kerülne – teszi hozzá a szakértő.
Az Egyensúly Intézet elemzése hangsúlyozza: a szektorban jellemző, a puszta túlélésért folytatott küzdelem arra utal, hogy a kultúra területén a fő probléma nem a túl kevés állami ráfordítás, hanem a források alacsony hatékonyságú felhasználása.
A magyar kultúrafinanszírozás egyrészt végletesen elaprózott, másrészt – nem függetlenül az utóbbi körülménytől – ellenőrizhetetlen az eredményessége.” A kérdésben a szakértő is hozzáteszi, valóban nehéz mérni a ráfordított források hatékonyságát: – Kollégám, akinek fő kutatási területe a vidékszociológia például tapasztalta az elmúlt években a kulturális programok számának növekedését, de mint bármilyen közpolitikában, nyilván stratégiai célokat kellene kitűzni és utána végig kellene követni például hatásvizsgálatokkal, hogy a törekvések valóban megvalósulnak-e.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a százezer lakosra jutó közművelődési intézmények száma 2010 óta a duplájára nőtt, míg a közművelődési rendezvények száma gyarapodásnak indult ugyan - amit a 2020-as járvány időszaka vetett vissza jelentősen - de az intézmények számához képest arányosan nem növekedett.
Csalóka lehet a szám
Kicsit árnyaltabb a kultúrára fordított támogatás képe, ha a GDP-arányos kiadásokat nézzük: 2010-ben az erre szánt kiadások az akkori bruttó hazai termék 0,74 százalékát érték el, ez a jövőre 0,7 százalék lesz, vagyis a GDP-arányos költéseket nézve a kultúra finanszírozása nem változott, ami azt jelenti, hogy reálértéken többet költenek a kultúrára, de a növekedés épp a gazdasági fejlődéssel arányos, vagyis a kiadásokon belül érdemben nem változott 15 év alatt a kultúra pozíciója. Ugyanakkor a tartalmát nézve jelentősen megváltozott a kultúra finanszírozása, a 2025-ös kiadások között több nagyberuházás van, ami örökségvédelmi célokat szolgál, mint például a Citadella és a Budai vár építése. Ezek a nagy összegű beruházások felfelé torzítják a kiadásokat, ezzel szemben 2010-ben – két évvel a nagy 2008 gazdasági válság után - az állam nem tudott, de nem is akart költeni monumentális kulturális beruházásokra.
