Másodszor lépteti ki az Egyesült Államokat Donald Trump a párizsi megállapodásból. A lépés világgazdasági trendfordulót jelezhet, és illúzióvá teheti a globális felmelegedés 2 fok alatt tartását.
Saját magával is ellentmondásba keveredett az amerikai elnök a klímaegyezmény másodszori elhagyásával. (Az első kilépés Trump első elnöksége idején azért nem számított sokat, mert mire 2020-ban realizálódott, a világgazdaság és vele az üvegházgáz-kibocsátás a Covid miatt amúgy is lefékezett – majd 2021-ben jött Biden, és visszacsinálta az egészet.) Ha nincs globális felmelegedés, akkor nem olvad el az északi jégtakaró, és nincs értelmes indoka az USA részéről Grönland megszerzésének, ami egyike az új elnök elsőként körvonalazott külpolitikai elképzeléseinek. Ha viszont létezik a felmelegedés, az a mai tudásunk szerint az emberi civilizációra is veszélyt jelent, tehát meg kell állítani – erre viszont nincs hatékonyabb eszköz a nemzetközi kötelezettségként keretezett nemzeti önkorlátozásoknál. Az említett keretet a 2015-ben elfogadott párizsi klímamegállapodás jelenti: az egyezmény azt a célt szolgálta, hogy olyan nemzeti vállalásokat indukáljon, amelyek révén mindenképpen 2, de lehetőség szerint 1,5 fok alatt tartható a föld átlaghőmérséklet-növekedésének mértéke. Az 1,5 fokot sajnos már tavaly túllépte a világ, annak betartására tehát matematikai esély sincs. A 2 fokra azonban még lett volna, egészen a trumpi hátraarcig.
Nehéz átlátni, mi történik az időjárással, egyelőre semmi nem fékezi a változástAz Egyesült Államok közvetlenül a globális üvegházgáz-kibocsátás mintegy 15 százalékáért felelős. Ez önmagában is hatalmas szám – a második legnagyobb az egy országra jutó értékeket tekintve Kína után –, de az áttételes következmények még jelentősebbek: ha a világ legnagyobb katonai és gazdasági ereje nem hajlandó a(z ön)kontrollra, az együttműködésre és a közösen elfogadott szabályok betartására, azzal másoknak is tragikusan rossz példát mutat. Ezzel együtt Trump lépésében van valamiféle rendszer, még ha a környezettudomány felől nézve teljes őrültségnek tűnik is.
Az elmúlt években a fejlett világ (benne Amerika) nyomására Kína radikálisan átalakította a saját energiastruktúráját, és közben két stratégiai ágazatban, az e-mobilitásban és a zöldenergia-termelésben piacvezetővé vált – nemcsak mennyiségi, de technológiai értelemben is.
Az a paradox helyzet alakult ki, hogy egy olyan területen, amely az értékrendeket tekintve elsősorban a „Nyugatnak” fontos, a „Kelet” kezdte diktálni a tempót, aminek negatív konzekvenciáit sokfelé érzékeljük, például az európai és az amerikai autógyártás gyengélkedésének formájában. Ugyanakkor a fosszilis energiára épülő iparágakban Európának és az USA-nak továbbra is technológiai előnye van Kínához képest. A párizsi egyezményből történő kiszállás a gyakorlatban minden bizonnyal azt jelenti, hogy az USA a kukába hajít mindenféle korlátozást a fosszilis energiahordozók használatával kapcsolatban, aminek – ha tényleg megtörténik – ma még nehezen felmérhető tovagyűrűző hatása lesz például a belső égésű motorok be (nem) tiltása, az energia termelése és kereskedelme, a kvótakereskedelem stb. területén. Hogy csak egyetlen kézenfekvő példát említsünk: a hagyományos autógyártók egy időre fellélegezhetnek, enyhülhet az elektrifikációt sürgető nyomás. Ugyanakkor a zöld átállás is lelassul, nagy valószínűséggel az EU-ban is, így Európa tovább marad függésben a hatalmas olaj- és gázkészleteket birtokló Európán kívüli országoktól.
Ami pedig a klímahelyzetet illeti, a már ma is zajló éghajlatválság megfékezése az USA részvétele és együttműködése nélkül majdhogynem kilátástalan – nagyobb hangsúly helyeződhet a klímaalkalmazkodásra, az elkerülhetetlen változások elviselésére, aminek néhány év alatt a szabályozásban (építészeti szabványok, egészségügy, válságriadók, haváriatervek) és a mindennapokban is megjelenhetnek a lenyomatai.
A helyzet paradox voltát jól jellemzi ugyanakkor, hogy ha a nagy szennyezők kihátrálása nyomán a globális felmelegedés felgyorsul, annak az egyik első radikális következménye a Golf-áramlat leállása és vele az északi térség hirtelen lehűlése lehet, amelynek nyomán nemhogy az USA, de senki más sem fog hajókázni Grönland körül. Ennek időhorizontját ma 25 évre becsülik a szakértők, Trump tehát nagy valószínűséggel nem fogja megérni – ami azonban a világ többi részét aligha vigasztalja meg.
Orbán Viktor: Nem áldozhatjuk fel az iparunkat a klímavédelemért, továbbra is használjuk a földgázt, az olajat és az atomenergiát